Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1970. (Pécs, 1971)
TANULMÁNYOK, FORRÁSISMERTETÉSEK - V. BORECZKY BEATRIX: Márévár története a XIV-XV. században
melyeket Töttös László maréi és jánosi-i jobbágyai ellen követett el. Ugyanez a Henrik püspök próbálta Gúnya Mihálytól és családjától 1432-ben zálogbavétel utján megszerezni Márévárat és tartozékait.36/ . Bár a hamisitás időpontját nem tudjuk kétségbevonhatatlanul megállapítani, bizonyos, hogy az oklevél, melynek alapján a pécsi püspök a szóbanforgó területre jogot vindikált, majd szerzett magának, hamis. A vár eladományozása előtt már csak azért sem lehetett püspöki birtok, hiszen ebben a korszakban, de később is szinte elképzelhetetlen, hogy a püspökségtől bármiféle területet elvettek volna. Márévár valószínűleg királyi vár volt, talán a tatárjárás után épült várak egyike. Ámbár hevenyészve épülhetett, mivel az ásatások nem hoztak felszínre a XIV. század elejénél régebbi romokat. A várat tartozékaival együtt három család birtokolta, mindaddig, mig törökkézre, illetve a pécsi püspökség tulajdonába nem került. E három család közül kettő, annak az uj nemességnek a tagja, mely érdemeit és birtokait elsősorban I. Károly oldalán szerezte, és akik közül egyesek, például az Újlakiak, Marótiak, vagy az ugyancsak Baranya megyei Garaiak az évtizedek során hatalmas feudálisokká emelkedtek. A XIII. század második felétől kezdve, óriási birtoktestek eladományozása során, a központi hatalom ezzel párhuzamos gyengülésével, az ország különböző területein tartományuri jellegű hatalom jött létre. Az Abák, Csákok, Borsák stb. . . az ország egész területét ellenőrzésük alatt tartották. Birtokaikat erőszakos uton, vagya régi módszerrel, gyenge királyi hatalom kiaknázásával, adományoztatások utján, sorozatosan növelték. Mivel a nemzetségek ekkor már felbomlottak és a kisebb nemeseknek semmiféle védelmet nem nyújthatott a központi hatalom, a nemesi vármegye gyenge kezdeméyei pedig szintén nem szolgálhattak védelmül, a tartományuraknak kiszolgáltatott, hatalmaskodás ok állandó szenvedő alanyaivá váló nemesség nagy számban kényszerült nagyobb hatalmú birtokos urak szolgálatába. Létrejött Magyarországon is a familiaritás intézménye, amelynek kiterjedt voltára jeUemző, hogy az ország jobbágynépességéhez viszonyítva, annak kb. 5%-át tette ki 3 ?/ A Dunántúlon, igy Baranyában is a Németujvári család építette ki tartományuri hatalmát, aminek következtében a dunántúli nemesek nagyrésze velük került familiárisi viszonyba. Hogy ez a viszony korántsem mindig alapult az önkéntesség elvén, azt a továbbiakban látni fogjuk. A Németujváriak familiárisa volt az a bizonyos "Bogárnak mondott István" is, akinek I. Károly 1316/18-ban Márévárat adományozta. Bogár István somogymegyei kisebb nemes volt, birtokai Merse, 38 / Kér, 39 / Tatom, 40 / Rozold, 4 !/ Boch, 42 / ésNak 4 ^/ falvakban voltak. Mint a Németujváriak familiárisa az Árpádház kihalása utáni pártharcok során urai példáját követve Vencel partjára állt, 44/ s mint az ő hivük lett óbudai várnagy. Jól jellemzi egyéniségét az az Anjoukori okmánytárban fennmaradt adat, mely arról számol be, miként fogott el és fosztott ki egy budai polgárt. 4 ^/ Bár maga is familiáris volt, neki is voltak familiárisai, akik valószínűleg elsősorban családja tagjai közül kerültek ki. 4 ^/ Ugylátszik viszonylag erős hatalommal rendelkezhetett, mert 1312 körül megpróbálkozik azzal, hogy szembekerüljön hübéruraival, a Németujváriakkal. Első kísérlete kudarccal végződött. 47 / Egy évvel később, 1313-ban kénytelen újra volt urai szolgálatába lépni. 48 / A fennmaradt szerződés egyike azoknak az aránylag ritka okleveleknek, melyekben a familiáris viszony létrejöttét Írásban is rögzítették, amire Szekfü Gyula is felhivta a figyelmet. 49 / Az oklevél szövegéből az is kitűnik, hogy Bogár István fivérével Gúnyával "et universis proximis suis", azaz egész rokonságával, vagyis saját familiárisaival együtt szerződik. Ez a hűbéri láncolat magyarországi kezdeményeire is utal. Az - ugy látszik - rövid ideig tartó elpártolás megtorlásaként Bogár István várát lerombolásra it élik. Szó sincs tehát arról, hogy a szerződés megkötése saját szabad akaratából történt. I. Károlynak megkoronázása után még több évig kellett küzdenie a tartományurak hatal mának teljes megtöréséért. Harcában támaszkodhatott a köznemesség azon részére, amely a tartományuri önkény megszüntetését alapvető szükségszerűségnek kezdi érezni. Miután harcát egy s más esetben siker koronázta, a nemesség kevésbé elszánt rétegei is kezdenek a király szolgálatába szegődni. Ez a tendencia érvényesül Bogár Istvánnál is. Nem utolsó szempontként játszik közre átpártolásában, hogy a tartományurak hatalmának látható megrendelülése, a várható zsákmányt Németujváriakkal szemben I. Károly oldalán helyezi kilátásba.
