Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1969. (Pécs, 1969)

TANULMÁNYOK - GODÓ ÁGNES: Baranya megye a felszabadító harcok időszakában 1944-1945

nek természetes gyakorlata fokozatosan eloszlatta a lakosság félelmét és az -őszinte barátság érzése vált uralkodóvá a felszabaditó csapatok és a baranyaiak kapcsolatában. Katonai vonatkozások A hadműveleti helyzet dacára tehát a megyében nem gördültek jelentősebb akadályok a társadalmi, gazdasági politikai élet kibontakozása elé. Sőt! Elsősorban a szovjet parancsnokságok megértő gondoskodása és segítése meggyorsította a háború utáni helyreállítás, a társadalmi demokratizálódás folyamatát. Az első órákban, napokban kialakult kölcsönös segítőkészség, a kommunista párt, a baloldali erők összefogása lehetővé tette a hadműveleti záróvonalon belüli területen támasztott katonai követelmények viszonylag zökkenőmentes végrehajtását. Ilyen körülmények között a katonai közigazgatás hatásköre leszűkülhetett. A kommendánsi hivatalok, valamint a városparancsnokok hatáskörébe tartozó tevékenység csupán meghatározott területre korlátozódott. A szovjet parancsnokságok a legmesszebbmenőén arra törekedtek, hogy a hadműveleti helyzetből adódó feladatok a nemzeti bizottságok hatáskörébe utalva nyerjenek megoldást. Ennek biztosítására a jvgoszláv, illetve a bolgár csapatok igényeinek kielégítése is a szovjet helyőrségparancsnokság, gyakorlatilag a helyi államhatalmi szervek utján történhetett. Melyek voltak ez időszak katonai vonatkozású feladatai? Az egyik a hadseregek harctevékenységének sikeréhez szükséges feltételek biztosításával kapcsolatos. Ezek nagyrészét rendeleti uton kellett megoldani. Igy meghatározták a csapatok ellátásához való hozzájárulás mértékét, az egyes portákra eső kötelező beszolgáltatás menynyiségét. A csapatok élelmezésében a lakosságra főként a szalonna, burgonya, hagyma, zsir, stb. biztosítása hárult. Ez igen nagy gondot okozott. Az előzőekben vázolt élelmezési problémák megoldása mellett kellett biztosítani a Délbaranya területén tartózkodó jugoszláv és bolgár csapatok ellátását, mivel az is a 3. Ukrán Frontra hárult. A lakosság terhelnek könnyítésére a szovjet parancsnokság ugyanakkor a hadseregnek őrlő malmokban engedélyezte, hogy ezek meghatározott napokon a lakosságnak is dolgozzanak, sőt különösen inségsujtott községekben lisztet, kenyeret osztottak rendszeresen. Az üzemek nagy részére ráépültek a szovjet javítóműhelyek és ezek termelési tevékenysége kizárólag a csapatok technikai biztosítására szűkült le. Ez a felszabadulási időszakban okozott bizonyos feszültséget a lakc^ság ilyen irányú igényeinek kielégithetetlensége miatt. Az ország felszabadulását követően azonban a szovjet parancsnokságok nemcsak visszaállították ezekben az üzemekben és gyárakban a békés termelés lehetőségét, hanem a frontmühelyekből és raktárakban felbecsülhetetlen anyagi-technikai segítséget is adtak a lakosságnak. A helyi kormányzati szervek rendeleti uton szereztek érvényt az anyagi jellegű szolgálta tás és a munkakötelezettség végrehajtásának. Az anyagi jellegű szolgáltatások (fogatok, lovak, gépek, stb.) biztosításában az volt a fő törekvés, hogy lehetőleg köztulajdonból nyerjenek kielégítést. Ez természetesen nem fedezhette a szükségletet. Ezért ez a kötelezettség kiterjedt az egyes állampolgár ingó és ingatlan tulajdonára (gépjármüvek, szekerek, lovak, műszerek, közszükségleti cikkek, stb. ) is. Mind a közvagyont, mind pedig a személyi tulajdont képező eszközök igénybevételekor a katonai parancsnokságok vagy készpénzt vagy pedig bizonyos öszszegről szóló nyugtát adtak, melyet a kommendánsi hivatalban lehetett beváltani. 54 Természetesen a háborús körülmények, majd a felszabadulást követő nehéz pénzügyi viszonyok között ezek az összegek általában nem fedezhették a tényleges értéket. A munkakötelezettség az állampolgárok szellemi és fizikai igénybevételét jelentette. Erintette elsősorban a gépkocsivezetőket, a fogattal rendelkezőket, akiknek meghatározott időre részt kellett venniük a csapatok utánpótlásának szállításában. Kiterjedt tartós igénybevétellel az iparosokra, molnárokra, pékekre és természetesen az egészségügyi dolgozókra, orvosokra, műtősökre, hivatásos ápolószemélyzetre. Ezek segítségére igénybe vették a lakosságot a sebesültszállitásokban és a sebesültek ellátásában is. Ez a munka azonban általában, de különösen a márciusi harcok idején, messze túllépte a kötelezettség határát. Az önkéntes ápolók százai vettek részt a szovjet, bolgár és jugoszláv sebesültek ellátásában a kórházakban és a családi otthonokban egyaránt. A magyar emberek helytállásának emlékét idézik a levéltárak-