Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1968. (Pécs, 1968)

TANULMÁNYOK - KOPASZ Gábor: A répacukorgyártás kezdete a Dél-Dunántúlon 1837-1867

együtt 28.456 forintra emelkedett - a gyár árverési eladási ára pedig csak 15. 500 forint volt - azok további kereseti jogát a fennmaradó 12. 956 forint hiányra az árverést vezető biró fenntartotta. Linberger ügyvédje az utolsó árverésen élesen tiltakozott a végrehajtás formai hibái ellen, de ezt nem vették figyelembe, hanem a következő napon a lakóházat, a gyárat, a eukorfŐzési berendezést és az összes cukorkészitési szerszámokat átadták özv. Botka Jánosnénak, Nedeczky György húgának, mint a felperes engedményesének. A Linberger család 1847. szeptember elején már a lakóházból is kiköltözött. A városi tanács ugyanis már nem halaszthatta tovább a per végrehajtását, hiszen a királyi kancellária szigorú felhívása ezt már nem engedte meg. Azon ban még csaknem másfél évig folyt a vita a peres felek között arról, hogy mi történjék a cukorgyárnak azzal a részével, amely a városfalon belül, a Ferences barátok kertjébe épült. Az itteni épületekben volt elhelyezve a gyárhoz tartozó gépészet egy része, amelyet 1849. február közepéig még Linberger Gyula tartott birtokában Loós Antalnak, a barátok szindikusának segítségével. Linberger azt hangoztatta, hogy a ferencesek telkén lévő épületekről szó sem esett az árverés alkalmával. A vitát a városi tanács azzal zárta le, hogy a rendőrkapitányból és öt városi hajdúból álló karhatalommal kényszer it ette Linbergert ezeknek az épületeknek is az átadására. Katies István városi rendőrkapitány 1849. február 14-én jelentette a városi tanácsnak, hogy a ferenciek telkén álló, de a gyárhoz tartozó épületek átadása és Botkáné nevére való átirása megtörtént. ^8 X X X X X X X X X X X X XXX A hét, illetve nyolc dél-dunántuli répacukorgyár működése tehát nem egy időre esett, A gyárak fennállásának időtartama sem volt egyforma, hanem egyik hosszabb, a másik rövidebb ideig működött. Viszonylag hosszabb életűek voltak a szigetvári, somogyhárságyi és csáktornyai gyárak, s ezzel szemben a kastélyosdombói, a pécsi, a tihanyi és a tolnai cukorgyárak csak rövid ideig működtek. A pécsi cukorgyár öt évi fennállásából nem üzemelt hosszabb ideig két évnél. A kiegyezés utáni években már a legkésőbb alapitott csáktornyai cukorgyár is megszűnt, és utána negyedszázadig a Dél-Dunántúlnak nem volt cukorgyára. A magyar répacukoripar kezdeti időszakában, 1837-1867ig a déldunántuli cukorgyárak is hozzájárultak ahhoz, hogy hazai alapanyagból, nevezetesen a fehér céklarépából készült cukor-gyártása meghonosodjék, a cukornádból készült import nádcukorral a versenyt felvegye, sőt a hazai és európai piacokon annak fölébe is kerekedjék. Tehát a dél-dunántuli cukorgyárak is láncszemei