Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1968. (Pécs, 1968)

OLVASÓKÖNYVÜNKBŐL - PAP László: A mohácsi csata

kozása közben, miután már, mint Brodarics feljegyzi, "a táborba való viszszatérés és a csata elhalasztásának gondolatával foglalkoztak" , délután 3 óra körül pillantották meg az ellenségnek a "dombok alatt elterülő völgyben" - a mai Majs és Nagynyá-rád között - feltűnő csapatait, ezeket is dárdáik hegyének csillogása "árulta el. Az oldalt lopódzó sereg, a török kútfők és Istvánffi szerint Bali és talán Khoszrev bég lovassága, Istvánffi szerint 7. 000 ember ellen, Tomori egy kisebb csapatot küld, amelyet a törökök szétvernek, s bizonyára nyomban tovább, északkelet-ke let felé nyomulva, elpusztítják Laj- mér falut, majd tovább a magyar tábort, hogy az időközben megindult, sőt befejeződéséhez közeledő ütközetbe, a magyar sereget hátba támadva, avatkozzanak be. A kétféle forrásanyagoól is kitűnően, mind a két, megütközésre várakozó fél bizonytalanságban volt a másik szándékát illetően. A török sereg harcrendbeállása kb. 1 óra alatt zajlódhatott le, amit jóval követőleg: " a feslett életű hitetlenek néhány ágyúgolyót lőttek el, melyeknek egyike a jobb szárnyon esett le. . . " - irja a Napló. - "de a mi részünkön nyugodtan maradtak, mivel még nem érkezett el az idő s ember és állat fáradt volt. Mikor éppen azt határozták el, hogy majd reggel kezdődjék meg a harc, a délutáni ima idején az alávaló hitetlenek egyszerre megindultak és errefelé jöttek. Ekkor a mieink is megindultak s tüzelni kezdtek az ágyukból. . . " Láttuk Brodaricsnál, hogy a magyar sereg miként várakozott. "Bizonytalan volt, hogy alkalmat ad-e aznap az ellenség a csatára, pedig már 3 óra körül járt az idő. A főurak közül némelyek a hosszas várakozást megunván, azt ajánlották, hogy visszavonulót kell fúvatni és vissza kell térni a táborba. Mikor a barát ezt. megtudta, társával gyorsan a királyhoz sietett s figyelmeztette őt, hogy az ütközetet semmi esetre sem szabad elhalasztani, mert kisebb veszedelemmel jár most az ellenség csapatának egy részével (?), mint holnap az egész sereggel megütközni, most a győzelem kétségtelen. Ezen szavakra a király rögtön jelt adott a támadásra. A trombiták és kürtök harsogásába vegyült a katonák csatakiáltása, vagy inkább éneke, akik szokás szerint a megváltó Jézus nevét hangoztatták. " Tomori fenti kijelentéséből is kitűnik, hogy maga a magyar vezérlet sem tudott arról, a támadás pillanatában sem, hogy az ellenség teljes egészében felvonult, sőt harcállásba helyezkedett. Még akkor is csak a "dombvonulat mögül" előnyomuló, nyilvánvalóan kisebb alakulatot vették észre, amint Brodarics folytatja: "ugyanazon pillanatban nagyszámú ellenséges csapatokat láttunk a velünk átellenes dombról lassan leereszkedni. Ott volt a török császár is. Most aztán feltették a sisakot a király fejére. A király ar-