Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1968. (Pécs, 1968)
OLVASÓKÖNYVÜNKBŐL - PAP László: A mohácsi csata
foglalt állást, mint lélek a testben. Balszárnyon a rumilii hadtest, az óceánéhoz hasonló hullámzásba jővén, legelőször nyomult előre; ennek balszárnyán a végvidéki bégek és az akindsik haladtak előre... A jobb szárnyon pedig az anatolii hadtest forditotta arcát a csatatér felé. Igy az egész embertenger háborogni kezdvén, a tavaszi rózsaliget szinében pompázó ezredek éscsapatok, aranyos fegyverzetükben és acél harci eszközeikkel, olyan szikrázó tűzzé váltak, melyet a szent harc szele szitott, mialatt a trombiták harsogása és a dobok pörgése a szilárd égboltig fölhatolt. .. rt A magyar sereg megpillantásának körülményeit Kemálpasazádé a következőképpen örökítette meg; "Amint a csatarend felállíttatott, a hadrendező nagyvezir a padisahhoz mint és lába porához dörzsölve arcát, kérte, emelje fel szerencsés zászlóit s a győzelmes hadsereget buzdítsa és áldja meg. A vallásvédő padisah .... harci ruhában lévén öltözve, lóra ült. .. a rumilii hadtesthez menvén, minden szandzsák előtt megállt. . . imádkozott, . . . Igy a szultáni áldástói kis érve haladtak előre. Mikor felmentek egy magas dombra, meglátszott Mohács mezeje, a Duna vize mint egy tenger terült el s partján, a föld szinét szélesen elborítva, egy szerencsétlen hadsereg állott csatarendben, mely sötét és fekete volt, mint a büntetés felhője; óriási tábora a sátrakkal félelemgerjesztő volt, mint a hegy; az ágyuk dörgése és puskák ropogása felhallatszott az égig. .. " Brodarics előadásából az tűnik ki, hogy a magyar oldalon a török felvonulásból és harcrendbeállásból semmit sem vettek észre. "A napnak nagyobb részét az ellenségre való várakozással töltöttük," - irja emlékezéseiben, miközben az ellenség "a dombok mögött tartózkodott. " A mohácsi sikon a szó megfelelő értelmében vett dombok nincsenek. A sikságot nyugatról szegélyező, 20-25 m magasságú teraszon tul egyenletesen sik ugyan a táj, de ide, természetesen, a magyarok nem láthattak, viszont ezen a felvonulásra ugyan alkalmas terepen legfeljebb az ellenségnek egy szárnyegysége nyomulhatott előre. A derékhad s a jobbszárny, de kétségtelenül a balszárny főegysége is, délről, Buziglica irányából, lenn a mély sikon vonulva érkezhetett harci álláshelyére s ott várta a magyar támadást. Kitűnik ez már idézett török kutfőhelyekbői is. Istvánffy - aki a csata leirását jobbára Brodarics nyomán adja - részben kritika nélkül átveszi Brodarics állitását, mondván: "A magyarok és az ellenség serege közt egy dombláncolat volt, mely a kilátást elzárta s nem lehetett tudni, hogy mit akar az ellenség késlekedésével, talán táborunkat hátulról véletlen megtámadni, vagy az azt várókat éjjel megrohanni, vagy a hosszas várakozástól fáradtakat egy és rettenetes támadással semmivé tenni. "
