Baranya. Történelmi közlemények 9-10. évfolyam (1996-1997)

Oldalszamok - 296

költözésekor Hodinkának prágai egyetemi katedrát ígértek, de ezt nem fogadta el. 1922-ben az egyetemmel együtt költözött Pécsre, ahol felvállalta az új egyetem megszervezésének gondjait: a könyvállomány hézagait, az elhelyezés hiányosságait és az anyagi nehézségeket. Pécsett előbb a magyar történeti, majd az egyetemes történeti tanszéket vezette. Szlavisztikai tanszéken való munkálkodás nem adatott meg neki, mivel ilyen nem létezett. Tanítványai - köztük az ismert történésszé vált Babies András - más területen váltak kutatókká. Az oktatás és tanszékvezetés mellett Hodinka Antal 1926/27-ben a Bölcsészettudományi Kar dékánja, 1932/33-ban pedig az egyetem rektora volt. 1934-ben ment nyugdíjba, és ekkor Budapestre költözött, de ott is megmaradt pécsinek és kárpátaljainak amiről tudományos dolgozatai, anyaggyűjtő tevékenységének folytatása mellett az is tanúskodik, hogy a pécsi lapokat továbbra is járatta. A Magyar Tudományos Akadémiának csak 1933-ban lett tagja, noha erre már 1910-ben előterjesztették. Idős korában el kellett szenvednie azt a méltánytalanságot, hogy 1945 nyarán lakásából kiköltöztették, és mostoha körülmények közé került. 82 évesen, 1946 júliusában halt meg Budapesten. A Századok 1947. évi számában Holub József írt róla nekrológot. Hodinka Antal tudományos munkássága rendkívül gazdag tematikájú, bár röviden a szlavisztika "címszó" alá sorolható. A „címkézés" azoban nem szerencsés, hiszen manapság a szlavisztika alatt elsősorban filológiát ért a közgondolkodás, és csak távolról kapcsolja hozzá a történeti szlavisztikát, amelyet inkább a történettudomány részének érzünk. A valóságban és Hodinka munkásságában a kettő egymástól elválaszthatatlan. Hodinka e széles értelemben vett szlavisztikának volt avatott művelője. Egyetemi oktatói munkája egyértelműen a történettudományhoz köti, de azt sem a ma szokásos rendszerben végezte, hiszen foglalkozott magyar és egyetemes történelemmel - mindettővel a középkortól a 20. századig terjedően -, egyház- és művelődéstörténettel, és a történeti segédtudományok közül oklevéltannal. Ez utóbbihoz a levéltárban és könyvtárban töltött hosszú évek adták a hitelt érdemlő alapot. Saját bevallása szerint nem szívesen, de foglalkozott a tudományos eredmények népszerűsítésével is - elsősorban a pécsi évek alatt a helyi lapok hasábjain. Enciklopédikus műveltsége széleskörű érdeklődéssel párosult, de rendelkezett a tudás átadásának képességével is: jó szónok és kiváló előadó volt. Első jelentősebb munkái levéltári kutatómunkájának eredményeit tükrözik: az olasz levéltárak hungarica anyagáról (1889), az erdélyi ószláv nyomtatványokról (1890). Hosszabb levéltári gyűjtőmunka összegzése a Magyarország és melléktartományainak oklevéltára (1903), amelyet Thallóczy Lajossal közösen készített. A századfordulóra a hazai szlavisztika elismert szakembere lett - ő gondozta a Magyar Honfoglalás Kútfőiben közzétett szláv forrásokat (1900), és 1916-ra végzett úttörő vállalkozásával, amelyben az óorosz évkönyvek magyar vonatkozásait gyűjtötte egybe és fordította magyarra. Szűkebb hazája, Kárpátalja és egyháza, a görögkatolikus munkácsi egyházmegye iratanyagának összegyűjtése egy újabb téma alapvetésének tekinthető (1910, 1911). E felsorolással korántsem merítettük ki forrásfeltáró