Baranya. Történelmi közlemények 9-10. évfolyam (1996-1997)

Oldalszamok - 176

gom). A kiegyezés után a kisebb településeken is megjelentek a pénzintézetek, ami az alacsonyabb hierarchiaszintek hitelintézeti infrastruktúrájának gyors kiépülését eredményezte.

14 Az 1880-as évekre a Dunántúlon volt a hitelintézetek hálózata a legsűrűbb, nem véletlenül, hiszen itt már a reformkorban nagy lendületet vett a takarékpénztár alapítási mozgalom, amelynek többek között volt egy hallatlan nagy előnye volt a bankokkal szemben, nevezetesen a stabilitásuk, amit az 1873-as krach során bizonyíthattak. Az előny azonban a századvégre hátránnyá válik, mert a fellendülő vállakózások a sokkal tőkeerősebb, univerzális ipari és kereskedelmi bankokat igénylik. Bár a bankintézetek hiányának igazi oka a takarékok tradíciói mellett az, hogy az igazán tőkeerős vállalkozók, akik a kereskedelmi és iparbankok valódi ügyfeleivé válhatnának a századforduló időszakáig még nem jelennek meg nagyobb számban a dunántúli városokban. Az 1910-es évekre azonban a hitelintézeti hálózat - különösen a keleti régiókban - a gyors terjeszkedésének eredményeként a nagyszámú takarék alapítás következtében az egykor élen álló Dunántúl a hálózati sűrűség tekintetében a Duna-Tisza közi, a dél-magyarországi régió (Bánát, Bácska), illetve a tiszántúli részek mögé került. Az Osztrák-Magyar Bank történetének kutatója, Kövér György a jegybank fiókhálózatának és a bank legjobb vidéki adósainak listáját elemezve megállapította, hogy a jegybank a dunántúli bankpiacokon meglehetősen kevés megfelelő vagyonnal rendelkező személyre, illetve helyi pénzintézetre támaszkodhatott, ami felveti annak a kérdését, hogy hová tűntek az első hazai pénzintézetek alapításában még tevékenyen részt vevő dunántúli bankpiacok vállalkozó polgárai a dualizmus évtizedeiben? Magyarázatul három lehetséges választ is elfogadhatónak ítél: részben a vidéki városoknál gyorsabban fejlődő főváros elszívó hatásával magyarázza a jelenséget, részben pedig a dunántúli városok szűkreszabott gazdasági lehetőségei akadályozhatták e vállalkozó réteg nagyobb mértékű vagyonosodását, végül lehetséges válasz az is, hogy a magánhitelek bőséges kínálata eleinte még kielégítette a helyi tőkeigényeket, ennélfogva a dunántúli vállalkozók kezdetben kevésbé voltak ráutalva a jegybank hitelforrásaira.

15 Az Osztrák-Magyar Bank vidéki fiókhálózatépítési stratégiáját elemezve Kövér György felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy 1851 és 1878 között (1879: Nagykanizsa, Győr), ellentétben az ország más területeivel, a jegybank a Dunántúlon nem nyitott filiálét (Pécsett csak 1887-ben nyílt jegybankfiók), pedig az általa fontosnak tekintett bankpiacokra mindig igyekezett benyomulni. Az első világháború kitöréséig terjedő időszak alatt azonban összesen 17 fiókot hoztak létre a Dunántúlon, legtöbbjüket a korszak utolsó 14 Nagykanizsa 1909-ben csak a II. rendű banki centrumok szintjébe került, annak ellenére, hogy a dualizmus első felében a prosperáló kereskedő város a régió egyik legfontosabb bankpiaca, itt nyitotta első dunántúli fiókját a jegybank, a századfordulóra viszont a banki mutatók (váltótárca, vagyonok, de különösen a modernebb folyószámlaüzlet tekintetében) alapján a Dunántúl regionális centrumai mögé került, ugyanúgy, ahogy Sopron és Kőszeg is helyet cserélt Győrrel, ill. Szombathellyel 15 Kövér 1995 = Kövér Gy.: Dunántúli bankpiacok a dualizmus korában. In: V. Fodor Z. (szerk.): Vállakozó polgárok a Dunántúlon a dualizmus korában. Veszprém 1995. 96-97.