Baranya. Történelmi közlemények 9-10. évfolyam (1996-1997)

Oldalszamok - 118

A magyar vándortársulatok ekhósszekerei a 19. sz. első éveiben tűntek fel egyre gyakrabban ezeken az útvonalakon. Kezdetben a magyar színésztruppok óhatatlanul is a német nyelvű színészet hatása alatt álltak. Műsorrendjeikben többnyire német sikerszerzők sebtében magyarra fordított darabjai szerepeltek. Német színpadokat, jelmezeket és díszleteket használtak azon alkalmakkor, mikor valamelyik polgárváros stadttheaterében pár napra fellépési lehetőséget kaptak. S mivel a zsenge magyar színjátszás még nem rendelkezett önálló intézményrendszerrel, tudomásul kellett venniük a korabeli kulturális adottságokat. így volt ez a magyar nyelvű színjáték első debütálásakor is, 1790. október 25-én, mikor a budai Rondellában (Várszínház) Simái Kristófnak egy Brühl nevű német szerző átdolgozását adta elő gróf Ráday Pál és Kelemen László társulata.

2 Az országgyűlésre összeült rendek előtt az „Igazházi, egy kegyes jó atya" c. művét többször eljátszotta a társulat az akkori német színházban. S egyben azt is bizonyítva, hogy a magyar nyelv életképes színpadi környezetben is. E rövid bemutatkozás után, 1792-ben kezdődtek el a magyar előadások a német színészek által elhagyott Reisch-fé\e faszínkörben egészen 1796-ig. Az 1792-es bemutatkozással egyidőben Kolozsváron is elkezdődtek, kedvezőbb feltételekkel a magyar előadások, az erdélyi rendek támogatásával és báró Wesselényi Miklós vezetésével. A kolozsvári színészet időközben anynyira megerősödött, hogy a társulat egy része 1870-ben Budára tette át székhelyét, de állandó fellépési lehetőségeket csak 1812 februárjában kaptak a budai Rondellában.

3 De itt is csak két esztendőt tölthettek a magyar komédiások, mivel Buda városa elárvereztette a teátrumot. A társulat egy részét Miskolc városa fogadta be, hogy onnan újból elkezdhessék vidéki körtújaikat. Gyulai Pál találóan jellemezte egyik írásában nemzeti színészetünk helyzetét ebben az időszakban: „Vándorszínészeink kötéltáncosként barangoltak városról-városra, többször ébresztve szánalmat, mint fogékonyságot a művészet iránt. Többször kíséreltek meg hol Pestre, hol Budára telepedni, de sikertelen küzdelmek után mindanynyiszor kénytelenek voltak nyakukba venni a vidéket. Arisztokráciánk ezreket pazarol idegen művészekre, s alig találkoztat egy Wesselényi, Ráday és Vida, kik a hazaiakat vegyék pártfogás alá."

4 A kényszerű vándorlás és művészi útkeresés keserves évei alatt azonban a nemzeti színészet egyre ismertebbé vált és talált pártfogókat az arisztokrácia, a kisnemesek és a városi polgárok körében. Az 1810-es évektől (Kolozsvárt nem számítva) a Dunántúlon történt a legtöbb és legeredményesebb kezdeményezés a magyar színjátszás állandósítására. A nyugati országrész városai rohamos polgárosodásának, gazdag történelmi és kulturális hagyományainak köszönhetően hosszabb-rövidebb ideig egyesülni tudott az a gaz2 Staud, 1986. 242., Gerold, 1990. 15. 3 Köpeczi, 1987. 6. Az 1811/1812-es országgyűlés feliratban kérte, hogy az újonnan épült Pesti Német Színházban felváltva tartsanak német és magyar előadásokat. Az uralkodó ezt elutasította, ezért a német színészek által eddig használt várszínházba költöztek a magyar teátristák. 4 Talpassy, 1983. 137.