Baranya. Történelmi közlemények. 7-8. évfolyam (1994-1995)
MŰHELY - NAGY PÁL: Armenizmus: Örmény identitás és kulturálisideológia a XIX. század végén Erdélyben
származású 1848-as tábornokról, s még sorolhatnánk. Az asszimilálódás társadalomtörténeti hátterének és mentalitástörténeti követelményeinek vizsgálata azonban részint újraértékelésre szorul, részint megírásra vár. Az új életrend, az üzleti élet praktikus követelményei arra inspirálták az örményeket, hogy megtanulják más népek nyelveit. A Bécs és Moldova közötti nagyállatkereskedelemre szakosodott, Bécs húsellátásában kulcsfontosságú szerepet játszó kereskedőknek, s az ugyancsak mozgékony életmódú tímároknak és kisebb vásározóknak egyaránt létkérdés volt ez. Az egzisztenciateremtés, az üzletmenet gazdaságosabbá tétele, már nagyon hamar szükségessé tették az örmények számára gazdasági tevékenységük hatókörének kiterjesztését. A szerényebb vagyonú kiskereskedők és iparosok csak Erdélyen belüli mozgásra vállalkozhattak, ők hozzák majd létre a kisebb, másodlagos örmény telepeket a XVIII. század vége és a XIX. század közepe között folyamatos szétáramlásukkal (Ditró, Alfalu, Szárhegy, Remete, Toplica, Tölgyes). 5 A leggazdagabb kereskedők az Alföldön béreltek állathizlalásra alkalmas pusztákat (főleg Gyula környékén), amikor pedig 1781-ben áruba bocsátották a délvidéki koronabirtokokat, jó néhány család (Karátsonyi, Kiss, Jakabfy, Dániel, Gorove, Vertán, Issekutz, Czarán, Lázár, Nóvák, Kabdebó) végleg Csanád és Torontál megyébe költözött. 6 Itteni beilleszkedésüket feltehetően könnyebbé tette, hogy 1739 óta Újvidéken is létezett örmény közösség, saját örmény katolikus plébániával 7 , bár ezt a kérdést további kutatásnak kell tisztáznia. A gazdasági elit kiáramlásán kívül az erdélyi örmény közösségek fellazulásának és az asszimilációs ütem felgyorsulásának irányába hatottak más folyamatok is. A görögökhöz és a románokhoz hasonlóan az örmény kereskedőházak üzleti tevékenysége is rokoni kapcsolatokra, s a felekezeti összetartozásra épült. Az örmények is elkülönültek Erdély többi felekezetétől, de az ebből adódó belső kohéziós erő megcsappant, amikor 1760-ban végleg zátonyra futott az önálló örmény katolikus püspökség ügye. 8 Rokoni kapcsolataikat sem használhatták ki olyan hatékonyan mint a románok, akik mögött ott állt Moldova és Havasalföld. Ezen elsősorban azt értjük, hogy az örmények rokoni kapcsolatainak térbeli hálója ritkább volt, nem tudtak annyi ágazat- és útvonal monopóliumra szert tenni mint a román kereskedők, akik megítélésünk szerint a lokális piacok megszerzésében is előnybe kerültek. Hosszú távon a beolvadási tendenciát erősítette a különleges jogállású kereskedő elemek és a rendek közötti különállás fokozatos elmosódása is. 1776-ban az örmények megkapták a közhivatalviselés jogát, Erzsébetváros és Szamosújvár pedig 1786-ban a szabad királyi városi privilégiumot. 9 Az új foglalkozási ágak elfoglalása megrendítette a családi tradíciókat, s a fiatalabb generációkat arra ösztönözte, hogy Erdély és Magyarország nagyobb városaiba költözzenek. A kiváltságosság pedig a lokális sajátosságok, illetve a privilégiumok jellege szerint egyszerre lehetett a beolvadás előmozdítója és akadálya is. 5 Tarisznyás, 1982. 216. p. 6 Ávedik, 1921. 14. p. és Hovhannesian, 1934, 270. p. 7 Adatokat közöl róla Erdújhelyi, 1894. 8 L. 24. jegyzet. 9 Trócsányi, 1986. 1062. p.
