Baranya. Történelmi közlemények. 5-6. évfolyam (1992-1993/1-2)

TANULMÁNYOK - NAGY IMRE GÁBOR: A névmagyarosítások történetéhez

ezt II. József híres-hirhedt 1787. évi névrendelete, amely a zsidók névváltoztatásainál kapcsolta össze ezt a folyamatot. Elrendelte, hogy minden zsidó német vezetéknevet vegyen fel, és azt többé ne is változtathassa meg (SZÁZADUNK 1895. 3-6). Arról, hogy vezetéknevét mindenki csak engedéllyel változtathatja, I. Ferenc adta ki az első rendeleteket 1814 és 1817 között. Az önkényes, engedély nélküli szótag-, betű-, aposztrófelhagyásokat, ill. -betoldásokat is megtiltotta (SZÁZADUNK 1895. 712). Az engedélyezés 1848-ig, ill. 1860 és 1867 között a magyar udvari kancellária, 1848- 49-ben, ill. 1867-től a belügyminisztérium joga volt. A nemesség névváltoztatásának kivételével, mert az mindenkor az uralkodó hatáskörébe tartozott. A névváltoztatások tagolása lényegében összecseng a történelmi korszakokkal. Kivételt az 1867-es kiegyezés jelent, amely a névváltoztatások történetében nem jelöl korszakhatárt. A névváltoztatások négy nagy korszaka különíthető el: 1. 1814-től 188o-ig; 2. 1881-tői a névmagyarosítási mozgalom indulásától a dualista rendszer bukásáig, 1918-ig; 3. a két világháború közti időszak, 1919-1944; 4. 1945-től 1955-ig. A névváltoztatások első, kezdeti korszaka három szakaszra osztható: 1814-1849, 1849- 1860, 1861-1880. A reformkorban a nyelvében megmagyarosodó városi polgárság, értelmiség nevében is magyar kívánt lenni. Ez a mozgalom nélkülözött minden külső nyomást. Olyan természetes folyamatnak tekinthető, amely más nemzeteknél is lezajlott (KÁLMÁN 1989. 91). Első ízben az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején növekedett meg a névváltoztatások száma. Az új belügyminisztérium 674 névváltoztatást engedélyezett (TELKES 1906. 57). Esztétikai szempontból a megmagyarosított nevek gyakran nem voltak jobb hangzásúak, mint a régiek. Ebben a társadalom nemesség-eszményképe és a romantikus irodalom egyaránt ludas volt (KÁLMÁN 1989. 91-94). A felvett nevek között sok volt az erőltetett magyarságú, újmódi, nyakatekert, keletkezése bélyegét magán viselő (fordításból, jelentéséből eredő) ún. költői név. Ilyenek pl. a -fi végű nevek: Rózsafi (Rosenberg), Reményfi (Kendlhoffer), Rokonfi (Schwager), Hattyúfi

o (Schwanfelder). Az -y végű nevek: Barnay (Braun), Kellemesy (Miladinovich), Kanálosy (Löffler). Az összetett -házi, -vári, -hegyi, -ági stb. utótagú nevek: Borhegyi (Weinberger), Csigaházy (Grünschnek), Szépszegi (Schönecker). Az egyéb nevek: Vaskalap (Eisenhut), Egyesi (Einzig) (SZÁZADUNK 1895. 23-253). Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alatti névváltoztatásokat a bukás után rögtön érvénytelenítette a császári kormányzat. A neoabszolutizmus alatti névváltoztatások pontos száma sem ismert. Telkes Simon szerint 1853-1860 között mindössze 15 névváltoztatás, közte 3 névmagyarosítás történt. Ez akkor is kevés, ha tudjuk, hogy 1850- ben nagyon megszigorították a névváltoztatásokat (TELKES 1906. 57-62). Az