Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. Emlékszám őszentsége II. János Pál látogatásának tiszteletére. 4. évfolyam (1991/1-2)

SZEMLE - PATAY PÁL: Corpus campanarum antiquarum Hungáriáé: Magyarország régi harangjai és harangöntői 1711 előtt (Kőhegyi Mihály)

SZEMLE PATA Y PÁL CORPUS CAMPANORUM ANTIQUARUM HUNGÁRIÁÉ Magyarország régi harangjai és harangöntői 1711 előtt Budapest, 1990. 144 p. 88 tábla Magyarország régi harangjairól, néhány adatismertető tanulmánytól eltekintve, nagyobb, átfogó jellegű monográfia nem jelent meg. Annál feltűnőbb ez, mert a múlt század derekán Rómer Flóris, a magyar régészet megalapítója és fáradhatatlan munkása vidéki utazásai során - főként a Bakonyban és Zala megyében - nagyobb anyaggyűjtésbe kezdett. A századforduló körül még Kassáról és környékéről Myskovszky Victor, Mihalik József, a Szepességről Pajdussák Mihály jelentetett meg számottevő anyagot, de aztán az utóbbi két évtizedig senki sem foglalkozott e kérdéssel. A szerző sorozatos közleményei már sejtették, hogy készülőben van hazai harangjaink corpusa, melynek összeállítására égetően szükség volt, mert csak ennek birtokában képes hathatós segítséget nyújtani a magyar műemlékvédelem hivatalos szerve a még meglévők megmentéséhez. Vidéki parókiák e lista birtokában óvhatják meg régi harangjainkat az újraöntéstől. Más kérdés természetesen, hogy legalább száz évvel előbb kellett volna elvégezni ezt a munkát, mert így csak a mai Magyarország területére terjedhetett ki az anyaggyűjtés. A katalógusból kiderül, hogy működő középkori harangunk alig néhány van csak, de a XVI-XVII. századiak száma sem túlságosan sok. Történelmünk ismeretében ez természetesnek tűnik, hiszen az ország legnagyobb része másfél századig török uralom alatt állott. A pusztulás mértékéről valamelyest fogalmat alkothatunk, ha a történelmi Magyarország olyan területével vetjük össze a harangállományt, amely nem volt török kézen. A Szepesség megyényi földjén több harang maradt meg (79 db), mint amennyi a mai 19 megyénkből összesen (69 db). A jegyzékbe minden fellelhető harangot felvett a szerző, melyet 1711 előtt öntöttek, de - helyesen - a listára került olyan évszám nélküli harang is, melynek mestere már ezen idő előtt is dolgozott. A 153 regisztrált harang őrzési helyét, alakját, méretét, súlyát, díszítését, feliratát és esetleges korábbi szakirodalmát is megadja. A harangokat időrendben sorolja fel, de a szöveg végén hely névtárat is közöl, hogy az azonosítást megkönnyítse. A feliratokat, tekintet nélkül a betű típusára, nagy betűkkel, betűhíven írja le, de a rövidítések feloldását és az idegen szövegek fordítását a jegyzetek tartalmazzák. A minden egyes harangról készült fénykép és a feliratok hű rajzolata teszi teljessé a kötetet. Örömünkre Baranya megye, annak ellenére, hogy mindvégig a török megszállta területhez tartozott, két régi haranggal is dicsekedhet, kettőnek pedig leírása maradt ránk. Ebből sejthetjük, hány harang dicsőíthette hajdanán az Urat. Országosan is az egyik legrégibb a felsőegerszegi határban néhány évvel ezelőtt traktorral kiszántott harang, mely jelenleg a pécsi múzeumban van. A derék traktoros (megérdemli, hogy a nevét ide írjuk), Korom Sándor, a Vörösakol vagy más néven Egerpusztán fordította ki a föld alól két évtizeddel ezelőtt egy középkori kolostortemp-