Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. Emlékszám őszentsége II. János Pál látogatásának tiszteletére. 4. évfolyam (1991/1-2)

MŰHELY - ROZS ANDRÁS: A Foederatio Emericana Pécsett

ROZS ANDRÁS A FOEDERATIO EMERICANA PÉCSETT (A katolikus egyetemi és főiskolai hallgatók bajtársi egyesületének pécsi tevékenysége 1923-1944) A Foederatio Emericana megalakulása, céljai, ideológiája Prohászka Ottokár, a nagy katolikus szellemi újító mondotta a századelőn: „Ki a sekrestyéből!" - vagyis az Egyház a 20. század nagy társadalmi, gazdasági és eszmei kihívásai idején nem maradhat csak a hitélet templomában, hanem részt kell vállalnia a társadalom által felvetett kérdések - a szekularizáció, a kapitalizmus teremtette szociális igazságtalanságok - keresztény és katolikus szellemű megválaszolásában (GERGELY 1977. 16-32). E Prohászka által az 1890-es évektől az 1910-es évekig megfogalmazott gondolat szellemi elődje volt az 1921-ben megalakult magyarországi egyetemi és főiskolai hallgatók bajtársi szövetségének, a Foederatio Emericanának, mely alkotmányában céljaként jelölte „tagjait a gyakorlati katolicizmusra és hazafiságra nevelni és ebben megtartani" (EM. ALKOTMÁNY 4). Az I. világháborúban vesztes országok (Németország, Ausztria-Magyarország) belpolitikai életét a zűrzavar, az értékvesztés és identitásgondok jellemezték a háborút követő években. A létrejött fiatal polgári demokratikus kormányok és parlamentek mindhárom utódországban elégtelen legitimitással voltak kénytelenek a szétzilált gazdaság és szétesett társadalom gondjaival megküzdeni, és a szélsőséges ideológiaiszellemi-politikai irányzatok össztűzében képtelenek voltak a politikai stabilitást tartósan megszerezni. A szélsőbalos kísérletekre (magyar és bajor tanácsköztársaság) jobboldali, militarista, diktatórikus politikai próbálkozások válaszoltak (KEREKES 1984. 9-83, KEREKES 1985. 7-138). A közvéleményt befolyásoló erők közül egyre inkább azok vélekedése kerekedett felül, akik a balos-bolsevik kísérletek csődjéből az azok szellemi előzményének tartott, minden demokratikus, liberális, a társadalmat úgymond túlzott racionalizmus alapján felépíteni, befolyásolni, vezetni akaró ideológiai-politikai irányzat érvény vesztését hirdették. A 19. században a nyugati országokhoz képest gyenge polgárságot, csonka polgári társadalmat teremtő közép-európai országokban a feudális eredetű, a rendi jelleget sok vonásban megtartott társadalmi csoportosulások váltak hangadókká e zűrzavaros időkben, az 1910-es évek végén, az 1920-as évek elején. Ilyen társadalmi erőkoncentrátumok voltak Németországban, Ausztriában és Magyarországon is a nagybirtokos, katonatiszti csoportok, valamint a főpapság. A leszerelt katonatisztek úgynevezett „Bajtársi" egyesületekbe, szövetségekbe tömörültek, melyekben az egység, összetartozás és fegyelem etikai követelményként fogalmazódott meg. A vallásos közösségek, egyházi egyesületek, körök, kongregációk pedig reneszánszukat élték (ÚJVÁRY 1989. 52). A háború előtti monarchikus, de liberális-félliberális társadalmak által hangoztatott értékek, mint szabadság, tolerancia, demokrácia most, különösen a középrétegek tudatában fonákjukra fordultak és a jelen társadalmi anarchia előidézőivé, az erkölcstelenség, sőt hitnélküliség létrehozóivá lettek. „Erőszakos elemek magukhoz ragadták a hatalmat s rögeszmék megvalósítására adták fejüket, képtelen elméleteket s csillogó jelszavakat készpénznek véve, máról hol-