Baranya. Történelmi és honismereti évfeles folyóirat. 3. évfolyam (1990/2)

MŰHELY - KISS MÁRIA MAGDOLNA: A Drávaszög falusi társadalma a 18. század végén

lehetett megoldani; így a közmunkák végzése, hidak, utak, templom, iskola építése, paplak, tanító házának javítása stb. Az önkormányzat vezetői a bírók, az esküdtek és a jegyző a lakosok bizonyos ügyeit önállóan intézték, valamint a falvakat képviselték, ezért az összeírások alkalmával az azok elvégzésére kiküldött biztosok általában őket kérdezték ki a falvak állapotára vonatkozóan. A bírók és az esküdtek adómentességet élveztek, jövedelmük nagyságáról nincs adatunk; a jegyző fizetést kapott munkájáért, mely községenként eltérően 60-107 Ft körül mozgott. A jegyző feladata volt, hogy fogalmazványokat és írásos jelentéseket készítsen. A bírók sokféle munkát végeztek. Náluk helyezték el az urbáriumi nyomtatványokat, ők vezették a jobbágyi adózásról a számadást, figyeltek a hosszúfuvar teljesítésére, elrendelték a robotot és a közmunkát. A robotmunkáknál viszont a négy esküdt ügyelt, és tett ezekről jelentést. A hercegszőlősiek elmondják, hogy ha szabadságos katona jött a faluba, érkezéskor, távozáskor egyaránt a bírónál kellett jelentkeznie. Végül a kisebb polgári ügyeket szintén a községi elöljárók tárgyalták, csak a nagyobb perek kerültek az úriszék elé.

10 Mint a faluközösség egyik tagja, de mint annak vezetője a bíró társadalmi helyzete nem volt teljesen egyértelmű, ezt bizonyítja viselkedésükben megmutatkozó kettősség is. Például Dárdán 1760-ban egy nehéz hosszúfuvar után a jobbágyokkal együttérző bíró vonakodott „még egy szekeret kiállítani", ezért az uradalmi számtartó megverte őt. A mattyi lakosok 1784-ben viszont a bíró kegyetlenkedését sérelmezik, aki a kötelességük teljesítésében habozó parasztokat elveri, feleségüket „zargatja", ajtót tör rájuk. Majs helység öregbírája pedig azt panaszolja 1777-ben, hogy az ispán visszamenőleg is követeli „rajta a borkilencedet, holott bíróknak ilyet egyáltalán nem kellett fizetni".

11 A közösségek egészének érdekében tevékenykedtek még az egészségügyi alkalmazottak. Különösen fontos kérdést jelentett az egészségügyi ellátás jellege, minősége ezen a területen, ahol gyakran pusztított a vérhas és a váltóláz. Néha egész falvak üresedtek meg ennek következtében. Marok német lakossága 1772-ben érkezett Bajorországból, 1784-ben az 50 családból már csak egy élt, a többiek meghaltak váltólázban. Több megbetegedés a rossz ivóvíz számlájára írható. Az 1784/85-ben felmért 19 falu közül 1 l-ben jeleztek csupán ásott forrást vagy kutat, és egyik kút sem felelt meg a higiénia követelményének, mivel nem rakták ki kővel, hanem „budu"-val, azaz rothadt, üreges tölgyfával. Öt helységben egyáltalán nem szóltak még ilyen kutakról sem, sőt forrásokat sem ástak ki, itt a folyókból, patakokból vették a helyenként mocsaras, sárgás posványos vizet. Ugyanebből az összeírásból az uradalmak egészségügyi szervezetének állományáról a következő tudható meg: hat faluban volt sebész, de egyikük sem vizsgázott. Nem volt jobb a helyzet az egész megyében sem, ahol 33 járási és 6 megyei sebész működött, és a járásiak közül csupán 8-an szereztek képesítést. Baranyának 1786-ban 3 képesített bábája volt, viszont a kialakult szokás alapján elképzelhető, hogy minden falu rendelkezett képesítés nélküli bábával

12 (TABA 1977. 103-131). A vizsgált időszakban orvosról nem beszélnek a korabeli források. Ezen a területen csak egy katonai kórház létezett Kopácson és egy gyógyszertár állt Dárdán. Az egészségügyi alkalmazottak szintén adófizetési mentességet élveztek, sőt szolgálatukért fizetést kaptak.

13 Az uradalmi tisztviselők egy része is a falvakban lakott. A II. József által elrendelt népszámláláskor 949 főt írtak össze a kérdéses uradalmakban, ez igen magas szám, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy az egész megyében 4312 uradalmi