Baranya. Történelmi és honismereti évfeles folyóirat. 3. évfolyam (1990/2)

TANULMÁNYOK - MÁRFI ATTILA: Pécsi színházalapítási törekvések a reformkorban

hasonlóan. E társulattal lépett fel nagy sikerrel Déryné is 1822-ben, az ún. Elefántos Ház első emeletén (ANTALFFY 1982. 92). A magyar színészek megjelenése új korszak kezdetét jelentette a városi színjátszás fejlődésében. Az eddig „egyeduralkodó" német társulatok számára kihívás, új erőpróba volt a magyar társulatok megjelenése. A magyar színészet fejlődése, virágzása természetesen a német társulatokra is hatással volt. Ebben az új helyzetben alakult ki a magyar és német teátristák egymást váltó műsorrendje. Bár még így is több német csoport lépett fel, mint magyar, de ez a német ajkú polgárság számának A Pécsett vendégszereplő székesfehérvári társulat plakátja nagyságával is magyarázható. (1822) Az 1820-as években már rendszeresen s egymással párhuzamosan több színtársulat is szerencsét próbált Pécsett. Már ezt megelőzőleg is komolyan felmerült egy önálló színiterem felállítása. Először 1815-ben Baranya vármegye rendjei kívántak a magyar színészet számára színházat biztosítani. A nemesség lelkesedése csak addig tartott, míg a szükséges pénzt is meg kellett volna szavazni (KARDOS 1932. 54—55). A következő kísérlet 1817-ben már a német színjátszók számára próbált otthont biztosítani az egykori Pálos rend elhagyott templomában (mai Lyceum templom). A templom főhajója oltár és templomdíszek nélkül állt már ekkor, és szalmát tároltak benne. A városi tanács elöljáróit végül is Király József püspök utasította el.

3 Az idevetődött teátristák a kényszerű helyzetben csak kevés erre alkalmas épületben léphettek fel. Míg az önálló színház nem épült fel, gyakorta a Fő utcai (ma Kossuth L. u.) „Fehér Hattyú" vendégfogadó nagytermében szerepeltek, de megfordultak a Király és a Mór utca sarkán álló ún. „Arany Naphoz" címzett fogadóban is. Színijátékok színtere volt a már említett „Elefántos Ház" és a Ferenciek (Sallai u.) utcájában több polgárház is. Természetesen igen gyakori volt (főleg a nyári hónapokban), hogy az alkalmi színicsoportok a szabadban mulattatták a város polgárait (ANTALFFY 1982. 91-93). Erre a város piac- és vásárterei voltak a legalkalmasabbak. A reformkor első éveiben a szenátus legelevenebb problémája az egyre sokasodó társulatok elhelyezése volt. Mint láttuk, a tanács által is támogatott