Baranya. Történelmi és honismereti évfeles folyóirat. 3. évfolyam (1990/2)

TANULMÁNYOK - ECSEDY ISTVÁN: Egy baranyai domb régészeti világhíre: Zók-várhegy

nalában, két másik részét pedig a keleti, illetve nyugati oldalon, a Várhegy „pereme" vagy inkább „gallérja" fölött sikerült is megtalálnunk. Ebből is kitűnik az első korabronzkori telep létesítésének szervezettsége, tervszerű irányítása. A falu nyilvánvalóan hosszú időn át tartó folyamatossága, a mindennapok munkája tehát nem kímélhette, nem őrizhette meg sértetlenül az alapítók tűzhelyeit, házpadlóit. Az utódok által ásott gödrök és alapárkok áttörték, felforgatták, rombolták a korábbi tapasztásokat, munkagödröket, kemencéket. Ezért a telep egyes fázisainak pontos elkülönítése a feltárás egyik legnehezebb feladata volt, ugyanakkor azonban szinte megelevenedett előttünk a népes település életének néhány mozzanata. A házpadlók erről nem sokat mondtak el, azokon csak a tűzhely nyomát találtuk, annál többet mesélt a külső járószint, a betemetett gödrök és összeomlott kemencék sokasága. Feltárás nélkül is tudható, hogy egy népes faluban a családok élete a főzésen, étkezésen, kisgyerekek őrzésén, játékán kívül a közösségi élet eseményeihez, tehát az ünnepekhez, gyűlésekhez, perpatvarokhoz, pletykálkodáshoz, meg a mindennapok egyéb „gyarlóságaihoz" alkalmazkodik minden helyen és minden időben. Az anyagi kultúra feltárható emlékei a leggyakoribb tevékenységeket, a munkákat jelenítik meg. A már említett házépítés természetesen fontos, de nem túl gyakori mozzanat volt, az agyagedények készítése már annál inkább. A rengeteg gödör közül jó néhány az agyag kitermelése során keletkezett, és kezdetben nyilván annak ülepítésére szolgált. Hogy erre a célra ugyanezekben a gödrökben esővizet gyűjtöttek össze, az nagyon valószínű, hiszen az ivásra és főzésre való vizet a hegy lábától kellett felhordani. Az állandó víztárolás eszközei voltak a nagyméretű, hengeres nyakú, amforaszerű edények, ezekből takarékosan, agyagtölcséreket is felhasználva töltöttek szükség szerint. A sok-sok edény készítéséhez tehát helyben volt az ülepített, iszapolt agyag, a nemzedékek óta használatos formakincs és díszítőstílus, de nem volt messze a fehér színű mészbetét alapanyaga sem. A meredek hegyoldalon ma is előbukkan a pliocén-kori meszes konglomerátum rétege, az innen szedett mészkődarabokat pedig megtaláltuk a telep járószintjén is. Semmi sem mutat arra, hogy akárcsak a díszes edényeket is specializálódott mesterek készítették volna. Az edényművesség ugyanolyan „ház körüli" tevékenység volt, mint az állatbőrök kikészítése vagy a gyapjú fonása. A kerámia kiégetése a kissé mélyített tűzhelyen, lassú és „fedett" tűzben történt, az elkészült edények ezért sötétszürke, olykor egyenetlenül foltos felületűek. Előkerült néhány azok közül a simára kopott kavicsok közül is, amelyekkel az edények felületét még az égetés előtt, „bőrszáraz" állapotban fényesre csiszolták. A szorgos asszonykezek munkáját idézik a szinte százszámra talált agyag orsógombok, a csiszolt csonttűk, de alighanem ők is használták a szarvasagancs-