Tanulmányok Pécs város történetéből. Pécs város szabad királyi rangra emelésének 200. évfordulója alkalmából rendezett II. várostörténeti konferencia előadásai 1980. november 14. - Baranyai Krónikaírás 6. (Pécs, 1982)
II. rész Korreferátumok - Nagy Lajos: A föld alatti város
Múzeum Néprajzi Osztályán a „Pincekutatás és régészeti feltárások" című kiállítást. Az előkerült leletek sokaságaira és értékére az is jellemző, hogy a kiállítás alapterülete nem kisebb az ásatásénál. Ezzel kapcsolatban több kérdés is felmerül: 1. Az évszázadok során miért építettek annyi pincét? 2. Miért ástak annyi kutat? 3. Honnan származik ez a gazdag leletanyag? 4. Hogyan került a pincékbe, kutakba? Ami a pincék számát illeti, azt válaszolhatjuk, bogy a rossz közbiztonság miatt a városokon és a falvakon kívül egészen az 1860-as évekig nem lehetett biztonságosan tárolni a bort. A feudális korban a városból kiszállított, vagy az itt bent eladott bor után adót kellett fizetni a város tanácsainak, illetőleg, amikor püspöki város lett, a földesúrnak: a püspöknek. Az idegenből behozott bort is megadóztatták. A pécsi borokat a középkorban és a törökök idejében is messze földre szállították. A török kor utáni összeírás alapján a pécsi szőlők évi össztermését 4500 hektoliter borra becsülhetjük. Az 1701. évi adóösszeírás szerint abban az évben 3000 hektoliter bort adtak el. (Figyelembe véve az akkori háncs abroncsos hordóik méretét, átlagban 6x3 méteres pincékkel számolva a 18. század elején legalább 350 olyan pince volt a városon belül, amelyben csak bort tároltak. Az egyéb termények tárolására használt pincék számát még becsülni sem tudjuk. És mindezeket a századok során többször is kiásták, majd betömték. A 18. század végétől konjunktúrája volt a bornak, új szőlőket telepítettek, a pincék mérete és száma is megnőtt. Ez tartott a filoxéráig. Gerendavázas, paticsfalú ház a törökkor végéig sok volt. Ezek élettartamát 50 és 100 év közöttinek vehetjük. Részben ezzel, részben a természetes feltöltődéssel magyarázható, hogy a sűrűbben beépített Belváros telkein több középkori réteg is van. Az új ház alá legtöbbször új pincét is ástak, az öreget esetleg használták még egy darabig; ha azután megrokkant, jól-rosszul betömték vagy elfalazták. Amikor a gazda több bort termelt, mély pincét ásatott. Akkor is ezt csinálta, ha a borát nem akarta együtt tárolni egyéb terményekkel. A mélypince ásása közben kitermelt homokot más építkezéseknél használták fel. Előbb említettük az ásott kutakat. Igazoltan római kori vízvezeték ezideig még nem került elő Sopianae feltételezett határain belül. A középkori város területére a 15. századig nem vezettek vizet, csak ásott kutak látták el addig a lakosságot. A város jó része alatti vastag homokréteg miatt a középkori kutak mélysége általában 6-20 m volt. Nem falazták ki éket, így az élettartamuk sem volt hosszú. A török kor után ásott városi közkutak átlagban 25 év után beomlottak; hiába javítgatták, be kellett tömni őket. Ezzel magyarázható, hogy egy-egy portán a középkori vagy a későbbi rétegben több betömött kutat is találnak. Pl. a ll-es klinikák udvarán a hővezeték árkában 3 középkori kút is volt egymás közelében. A Zetkin Klára utca 4. sz. ház udvarán egy 6x4 m-es területen összesen 6 tömedékelt kút volt, közülük 3 középkori. A pincék és a kutak tömedékeléséhez nemcsak földet használtak, a szemetet is beszórták. Falvainkban a legutóbbi időkig a törött cserepet a kútba dobták. Amikor gyermek koromban megkérdeztem, miért teszik ezt, azt mondták, hogy a cserép tisztítja a vizet. Ennek az igazi oka inkább az volt, hogy a kútba dobott cserép, vagy törött üveg nem vágta el a mezítláb járó gyerekeik, vagy a jó-szág lábát sem az udvaron, sem a mezőn, ahová a trágyával kikerülhetett volna. A régen tömedékelt kutak fenekén is bizonyára ezért több a cserép és nem azért, mert beleejtették az edényeket. A kutakból mindig vödörrel merték a vizet.
