Baranyai krónikaírás 2. (Pécs, 1976)

TANULMÁNYOK - Bezerédy Győző: A krónikaírás története Baranya megyében

Nézzük meg az 1942. évi krónika vázlatát: I. Bevezetés (célkitűzések) (1-2. oldal) II. Általános közigazgatás (2-18. oldal) III. Szociális intézkedések (18-23. oldal) IV. Városi kultúra (23-46. oldal) V. Háború (46-50. oldal) VI. Vendégeink (50-53. oldal) VII. Pécsi Egyetem (53-57. oldal) VIII. Tisztviselők (57-59. oldal) IX. Közegészségügy (59-62. oldal) X. Halottaink (62-66. oldal) XI. In memóriám (67-73. oldal) XII. összefoglalások (egyes ügyosztályok évi tevékenységei) (73-92. oldal) Meglehetősen furcsa súlypontozás ez. A krónikaíró szubjektív érzései, egyéni érdeklődése alapján dőlt az el, hogy mi kerüljön a műbe. így került ki teljesen érdeklődéséből, így feljegyzéseiből is a város ipara, a mezőgazdaság, a kereskedelem. A gazdasági kép ezért teljesen ismeretlen maradt. Említés sem történt a dolgozó emberekről, munkásokról, iparosokról. Az író részletesen kitért a felsőoktatás problematikájára, teljesen elhanyagolta viszont az alapés középfokú oktatás helyzetét. Ez igen lényeges alapvető problémák ismertetése helyett másodrendű kérdésekkel (vendégeink, halottaink) foglalkozik részletesen, krónikája így torzított és nem a város az évi történetét mutatja be, inkább a polgármester évi beszámolójához hasonlít. Vizsgáljuk meg a krónika szellemét, összegezésének alapgondolatát is. Másfél oldalon keresztül tárgyalja írásának célját, anélkül, hogy azt tisztázná, kinek a megbízásából dolgozik, milyen szempontok, elvek és célok vezetik munkájában. Zavaros értelmű filozofálásai azonban ezekre a kérdésekre nem adnak választ. Munkájának 15. oldalán fogalmazza végül is meg azt, ami az egész krónikát alaphangként végigkíséri: ,,. . . nem lehet az életnek más célja, mint a véderő szolgálata ..." A következő sorokban ezt tovább fejti: „Magyarországon az elmúlt két évtizedben előtérbe került a népi érdekek egészséges irányú szolgálata. A súlyos megpróbáltatások, amelyek következtében a Szent Istváni birodalmat megcsonkították, a kormányzatot arra késztették, hogy levonja a konzekvenciákat, tehát társadalmilag és gazdaságilag úgy rendezkedjék be, hogy egy újabb megpróbáltatás esetére elejét vegye a fenyegető szétesésnek." Ezekre a kérdésekre azóta a történelem választ adott, ugyanúgy mint az „ősi fajtudat hirdetésének" fasiszta ízű mondatára is. A krónika szerzőjéről köztudott, hogy nem volt marxista, de meglepő az, hogy milyen jobboldali nézeteknek is hangot ad művében. Egy egész oldalon keresztül a csodálat hangján ír a fasiszta finn Lotta szervezetről, annak női generálisának pécsi látogatásával kapcsolatban. A háborút a magyarság nagy próbatételének tartja, a Befejezésben ezt a gondolatot így sommázza: „Zárófejezetünkhöz érkezvén, a dolgokat össze-