Bezerédy Győző (szerk.): Baranya megye testnevelés- és sporttörténete. 1. 1867-1945 - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1987)
I. rész BARANYA MEGYE TESTNEVELÉS- ÉS SPORTTÖRTÉNETE (1867-1921) - IV. Sportélet a századforduló idején
évben felépült Szigetváron a popigári iskola, amelyben tornaterem is épült. így a testnevelés oktatásának feltételei jelentősen javultak. A tavaszi lovasverseny sikerén felbuzdulva a lovasversenyt rendező bizottság elhatározta, hogy azt Pécsett állandósítani fogja. Jeszenszky József bárót bízták meg azzal, hogy erre megfelelő tervet dolgozzon ki. A Jeszenszky József báró által kidolgozott tervben szerepel már egy lovasverseny-egylet megszervezése is, amely gazdája lehetne ezeknek a versenyeknek. Jeszenszky József báró sem tétlenkedett, mint a Baranya Megyei Lótenyésztési Bizottság elnöke 1901. augusztus 6-ra értekezletet hívott össze, amelyen megjelentek: Perczel Dezső, az országgyűlés elnöke, Eckensberger György ezds., a 8. huszárezred parancsnoka, Tarnay Károly alispán, valamint számos földbirtokos. A jelenlévők Perczel Dezsőt választották az értekezlet elnökéül, s elhatározták egy állandó lovasverseny rendező bizottság alakítását. Sajnálattal vették tudomásul, hogy Pécs város nem képviseltette magát, s így félő volt, hogy nem támogatják a versenyt és kétséges, hogy megépítik-e a versenypályát? Az értekezleten, melynek keretében megállapodtak a lovasversenyek rendszeressé tételéről, megválasztották a végrehajtó bizottságot: Baranya megye részéről: Jeszenszky Ferenc, Országh Lajos, Mándy Samu, Tolna megye részéről: Stankovászky János, Jeszenszky Andor, Perczel József, Somogy megye részéről: gr. Széchenyi Imre, Somsich Andor, gr. Hoyos Miksa, Zala megyéből: gr. dr. Jankovich László főispán, Koller István, Hertelendy Ferenc, Pécs város részéről: Majorossy Imre polgármester, Aidinger János országgyűlési képv., Oberhammer Antal, a Pécsi 8. Huszárezredtől: Eckensberger György ezds. és két tiszt. A bizottság elnöke Perczel Dezső, az országgyűlés elnöke, alelnökök: dr. br. Fejérváry Imre főispán és Eckensberger György lettek. 230 A bizottság összetétele is jelzi a négy megye legmagasabb rangú embereit, illetve a legnagyobb földbirtokosokat foglalta magába, de ennek nemcsak az volt az oka, hogy ennyire lelkesedtek a versenyekért, a sportért, hanem elsősorban praktikus oka volt. A versenyeken elért eredményekkel hírnevet kívántak szerezni a saját lótenyésztésüknek és ennek megfelelő értékesítési lehetőséget is reméltek. Ebben az időszakban igen aktív tevékenységet fejtett ki a PBSE. Ez az egyesület nem volt nagy, s mégis erejéhez mérten ebben az időszakban rendszeresen megtartotta kerékpár- és gyaloglótúráit, de gyaloglóversenyt is rendezett. Augusztus 25-re pl. 50 km-es kerékpárversenyt, valamint 20 km-es gyaloglóversenyt rendeztek,. Fennmaradásukat azért tudták biztosítani, mert költséges versenyeket nem rendeztek. A PAC labdarúgói augusztus n-re revansra hívták meg a mohácsiakat. A PAC előzőleg engedélyt kért a rendőrkapitányságtól, s azt meg is kapták. - A mérkőzésen mérsékelt volt az érdeklődés és a PAC-MTE mérkőzés 3:2 arányban ért véget. A kiküldött rendőr azt jelentette, hogy semmilyen rendzavarás nem történt. 231 A PAC november 3-ra mezei futóversenyt írt ki, de olyan kevesen neveztek, hogy a verseny elmaradt. Közben a PAC megtartotta a közgyűlését, amely zökkenőmentes volt, hiszen különösebb probléma a klub életében nem merült fel, bár rendszeresen anyagi gondjaik voltak, de ezt igyekeztek elleplezni, hogy az egyesületen kívül erről ne tudjanak. A vívás ebben az időszakban a klub keretében nagyon fellendült amely nagyrészt Zsillé Ferenc edzőnek, valamint Hipp Ferenc vívómesternek volt köszönhető. Ebben az időben került Pécsre Toller Antal vívómester,