Bezerédy Győző (szerk.): Baranya megye testnevelés- és sporttörténete. 1. 1867-1945 - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1987)

I. rész BARANYA MEGYE TESTNEVELÉS- ÉS SPORTTÖRTÉNETE (1867-1921) - IV. Sportélet a századforduló idején

aki 40 Koronáért vállalta a vívóoktatást, így Zsillé Ferenc edzőre már nem volt szükség s ezért felmentették megbízása alól. Ebből adódik, hogy az 1902-es évet a PAC vívóestéllyel kezdte február 5-én. A bál vívóbemutatóval kezdődött, ame­lyen öt pár mutatta be tudását, s ezt követte a bál. Ebből 49 Korona tiszta bevé­telük volt, de ez az állandó kiadásokhoz képest amit pl. egy vívómester jelentett, nem volt jelentős. Az ME az év elején választmányi ülést tartott és a Nádor szálloda átépítése miatt - ahol az egyesület állandó helyisége volt - az egyesület könyvtárát a belvárosi zeneiskola termébe helyezték át. Beszámoltak arról, hogy a Bertalan-szikláig ki­épített utat Vaszary Gyula útnak nevezik el az igazgató eddigi érdemeiért, s dön­töttek abban, hogy a közgyűlést 1902. február 16-án tartják. Néhány nappal később megjelent az ME évkönyve, melyben megemlékeztek Dischka Győző haláláról, s beszámoltak az 1901-es évről. Az ME 20 örökös, 53 alapító és 768 rendes taggal rendelkezett ebben az időszakban, 70 fő lépett be az előző évben. A bevételük 8,161 Korona, a kiadásuk pedig 7,947 Korona volt. 232 A PAC főgondja ebben az évben is a pályakérdés volt, de ezt nem tudta meg­oldani, így hiába jelentkeztek különböző csapatok arra, hogy ide jönnek játszani a PAC nem fogadta őket, hiszen a tettyei pálya nem volt szabályos méretű. A pá­lyaügybe már bekapcsolódott a Pécsi Napló is és azt bizonygatta, hogy már minden kisvárosban van futballcsapat és annak van tisztességes sporttelepe, de ez sem tudta meghatni a város vezetőit, hogy segítsék a legnagyobb pécsi sportegyesületet abban, hogy megfelelő létesítményt építhessen és ezzel biztosítani tudja a fejlődését. így a labdarúgók változatlanul igen mostoha körülmények között tudtak csak gyako­rolni és mindössze egy mérkőzésről tudósítanak az akkori újságok, arról, hogy egy egész napos mohácsi sportnap keretében a labdarúgók 4:0 arányban legyőzték Mohácson az MTE csapatát. Ugyanezen a sportnapon a PAC atlétái közül hatan elindultak a mohácsi versenyen és Hainess és Gebauer lényegében mindent leta­rolt ketten öt első, három-három második és harmadik helyet szereztek. Este pe­dig vívó bemutatót is tartottak. Az ME a közgyűlésére készült és közben levelet kapott, melyben Vaszary Gyula írásban lemondott az igazgatói teendők ellátásáról, nagy elfoglaltságára hivatkoz­va. Ugyanakkor elhatározták, hogy a meteorológiai pavilon felépítésével segítik az előrejelzést, valamint az időjárás megállapítását. A teke sportág továbbra is nagy népszerűségnek örvendett. A Katolikus Körben május 4-én, vasárnap több napos verseny kezdődött. Ebben az időszakban több magán tekepálya is létezett Pécsett, amelyeken azonban a versenyek mellett pénzre is játszottak. A sportegyesületek változatlanul rendkívül szegények voltak, hiszen a különböző rendezvényeken alig volt néző, a tettyei futballmérkőzéseken, ha össze is jött pár száz, vagy ezer néző, ezek egyáltalán nem fizettek, mert nem volt kerítés. így az egyesületek elsősorban a tagdíjból és a mecénások csekély támogatásából tartották fenn magukat. A városi tanács elsősorban a lovasversenyek rendezését támogatta egy-kétezer koronával, de a sportegyesületek nemigen részesültek ebben. így nagyon szerény működést fejtett ki a Pécs-Baranya SE is. Elsősorban kerékpártúrákat szerveztek és nagy ritkán egy-egy versenyt az országúton. Május elején Gyimóthy Jákó villányi földbirtokos SE-elnök is lemondott, s az addigi támogatásért a PBSE

Next

/
Oldalképek
Tartalom