Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 2. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

MUNKÁSMOZGALOM A HÁBORÚ ÉS A FASIZMUS ELLEN

évben io pengő segélyt kaptak a családosok. Most a bányászok meg sem kísérelték sérelmezni annak elmaradását, mert bizonyosak voltak benne, hogy teljesen kilátástalan egy ilyen kérelem teljesítése. Összkereseti lehetőségeik valamivel kedvezőbbek a korábbi éveknél, mert a háborús konjunktúra hatására lehetővé tették, hogy naponta egy, vagy másfél műszakot teljesítsenek. Lényegében a túlmunka után járó bér javított a korábbi kereseti viszonyokon. Az 1937-es nagy sztrájk óta ugyanis nem emelkedtek a bérek, ugyanakkor a kiadások jelentősen növekedtek. A kormány 1939 nyarán kísérletet tett a bányamunkások helyzetének rendezésére, a legkisebb munkabérek megállapítására.'' Ez a rendelet azonban nem valósult meg a DGT bányáinál. A fentiekből egyértelműen kiderül, hogy a Pécs vidéki bányászság bér- és munkaidőkörülményei rendkívül kis mértékben a háborús konjunktúra kezdeti kedvező hatására módosultak, ugyanakkor emberi szabadságjogai, politikai helyzete jelentős mértékben korlátozódtak. A csend mögött elégedetlenség, visszafojtott indulatok húzódtak meg, amelyek felszínre törését a háborús időszakban életbe léptetett szigorú intézkedések akadályozták meg. A bányászszövetség 1939 augusztusi közgyűlése a szervezet hallatlan méretű viszszaeséséről tanúskodott. A pécsi bányászok képviseletében Vasasról Keszler István, Hosszúhetényből Bencze József, Mecsekszabolcsról Heim József, a pécsi villanytelepről Buzsáki Imre vettek részt. A megjelentek kérték a legkisebb munkabér megállapítását, a családi pótléknak 5 pengőről 7 pengőre való felemelését. A bérkérdéssel kapcsolatban kérvényezni akartak az Iparügyi Minisztériumhoz. Peyer és Jelinek azonban azt javasolták, hogy először a DGT-hez írjanak, s ha itt elutasítják őket, akVillamos szénszállító vonat 1940 elején