Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 2. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

MUNKÁSMOZGALOM A HARMINCAS ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN

kemence akkordmunkások bérét 10%-kal, az órabéresekét pedig 12 és fél %-kal felemelik, június 2-től visszamenőlegesen. A megegyezés értelmében másnap a munkásság folytatta a termelést/'

5 1938 január elején a pécsi építőmunkások nevében Tolnai József béremelési kérést nyújtott be ismét a ipartestület építőipari szakosztályához. Ebben a legutóbb ősszel megállapított 64 filléres kőműves órabéreknek 80 fillérre való felemelését kérte. A memorandum szerint az ősszel megállapított munkabéreket csak azért fogadták el, mert a folyamatban lévő munkák költségvetését nem kívánták felborítani, és a béreket a tavaszi építőkampány idején kérik érvénybe léptetni. A drágaság állandóan növekszik, ilyen körülmények között a néhány hónapra korlátozott szezonmunka nincs eléggé megfizetve. Az ipartestület építési szakosztálya ülést tartott a kérdés megvitatására, ezen Márovits Andor elnök azt javasolta, 'hogy forduljanak az iparügyi miniszterhez a munkabérmegállapító bizottság újbóli összehívása érdekében. Hasonló lépésre hívta fel a budapesti szakérdekeltségeket is, hogy a kérdés ismét országosan rendeződjön. Az ülésen hozott állásfoglalásukat az építőipari szakszervezet tudomására hozták azzal, hogy ők is kezdeményezzék a kérés országos rendezését.

46 Az ipartestület állásfoglalása tulajdonképpen a kérés elnapolását, s a megoldás áthárítását jelentette. Ugyanakkor az eddigi tapasztalatok már többször bizonyították, hogy az országos bérmegállapítás a munkások egy részére rosszabb helyzetet teremtett, mint a rendezés előtt. 1938-ban az építőmunkások Jo%-a munka nélkül maradt, mert nem volt jelentősebb építkezés Pécsett. A rendkívül súlyos helyzet arra késztette az építőmunkások választmányát, hogy a munkanélküliség esetére való biztosítást kérje a kormánytól. Az iparügyi miniszter azonban a korábbi állásfoglalásoknak megfelelően egyáltalán nem foglalkozott érdemben a kéréssel. Ezért a választmány úgy határozott, hogy egynapos demonstratív sztrájkkal hívja fel a kormány figyelmét az építőmunkások súlyos helyzetére. Ugyanakkor abból elindulva, hogy a munkanélküliség nemcsak az építőszakmára jellemző, a sztrájkba más szakmákat is be kívántak vonni. Szegedi József ezzel a kéréssel felkereste a sütőipari munkások vezetőségét, akik úgy határoztak, hogy csatlakoznak az akcióhoz. Erre azonban mégsem került sor, mert Tolnai József nem látta időszerűnek egy ilyen jellegű sztrájknak a megvalósítását, s erről sikerült meggyőznie az építőipari szakcsoport vezetőségét is.

47 1939. július 15-én 310 téglagyári égető- és napszámosmunkás sztrájkba lépett béreinek emelése érdekében. A kézivetők 1000 db tégla után 4,30 P helyett 6,80 P-t, a férfi kemencemunkások 42 fillér órabér helyett 55 fillért, a női kemencemunkások 26 fillér helyett 35 fillért, az égetőmunkások 1000 tégla után 66 fillért kértek. A sztrájkot az építőmunkások szakszervezete irányította. A békéltető tárgyalások azonnal megindultak, ami július 19-én eredményt is hozott. A munkások nem érték el eredeti követeléseiket, de sikerült minden kategóriában emelést elérni. (A kézivetők 4,30-ról 5,50-re, a kemencemunkás férfiak órabérét 29 fillérrel emelték stb.) A megállapodás érvényét addig tartja fenn, míg az iparügyi miniszter a legkisebb munkabért nem állapítja meg erre a területre is.

48 A bérmozgalmak részleges sikereit a munkásság egységes és szervezett fellépésén túl bizonyosan az is elősegítette, hogy a munkaadók is érzékelték az alapvető élelmicikkek rohamos áremelkedését, s az indokolt elkeseredést nem akarták a bérkövetelésekkel szembeni teljes elzárkózással fokozni, s ezzel a folyamatban lévő építkezéseket veszélyeztetni. Megállapításunkat az is alátámasztja, hogy a városi törvény-