Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 2. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)
MUNKÁSMOZGALOM A HARMINCAS ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN
1938. november 29-én ismét „bizalmáról biztosítja vitéz Imrédy Béla miniszterelnököt a közgyűlés, aki 1939 januárjában Pécsett járt és átvette a város díszpolgári oklevelét, de március 10-én a közgyűlés már Telekit biztosítja hűségéről. Ugyanezen a közgyűlésen hosszú idő után ismét sor került szociáldemokrata interpellációra az ínségmunkások foglalkoztatásáért. Ennek előkészítetlenségét azonban mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Tolnai visszavonta, „miután a benyújtás óta az ínségmunkások nagy hányada munkához jutott". 1934 nyarán az MSZDP központi vezetőségének állásfoglalása értelmében több vidéki városban megvizsgálták a szociáldemokrata szervezet munkáját. (Nyíregyháza, Gyula, Sopron, Győr, Békéscsaba, Miskolc, Debrecen stb.) A látogatások tapasztalatait összegezték, a kép meglehetősen lehangoló volt. Megállapították, hogy a szervezetekben nagyon kevés a munkáját valóban ellátó bizalmi, többségükre jellemző, hogy reménytelennek látják a szociáldemokrata szervezkedés helyzetét. Kifáradtak, s ezért tétlenek. A meglátogatott szervezetek többségében a helyzetet rontotta a belső viszály. Különösen nehéz volt a falusi szervezetek helyzete, ahol a hatóságok közvetlen beavatkozása, a tagok üldözése mindennapos jelenség. A meglátogatott szervezetek igényelték a központtal kialakítandó rendszeresebb kapcsolatot. A jelentést adók javasolták, hogy kötelezzék a szervezeteket havi információra. Pécsett Kis Jenő járt a központ megbízásából, látogatásáról rövid jelentést készített. Az ebben szereplő adatokat, megállapításokat feltétlenül hitelesnek kell elfogadni. 20 A városban két pártszervezeti csoport működött: Gyárvárosban és Meszesen. Rendelkeztek helyiséggel, a vezetőség tevékenykedett, minden szombaton összejött. Több csoport alakítása a város területén nem látszott indokoltnak, ezt a város nagyságrendje nem kívánta meg. Különben is a Munkás Otthon központi fekvésénél fogva a szervezeti élet vitelére igen alkalmas volt, s a korábbi kísérletek kisebb csoportok alakítására életképtelennek bizonyultak. A párttagok részben egyéniek, részben szakmaiak, kb. 40%-uk volt a szervezett munkás. A fizető tagok száma: kb. 200. Tolnai titkársága óta az egyéni tagokról kartotékos nyilvántartást vezetnek. Rendszeres pártnapot a Munkás Otthonban nem tartottak, az összvezetőség azonban minden hónapban összejött. A pártadó beszedése a szakmai csoportoknál megbízott útján történt, az egyéni párttagoktól inkasszálták. A járulék havi 10 fillér voit. Körzeti bizalmiak nem voltak. Rendszeres, tervszerű agitáció az arra alkalmas emberek hiányában - a vizsgált időszakban - nem folyt. Összesen mintegy 10 agitációt végző férfi és 10-12 nő tevékenykedett. A végrehajtó bizottság tagjai közül 3-4-en vettek részt az aktív pártmunkában. A jelentés szerint a taglétszám és a pártadót fizetők száma szakmák szerint a következő volt: tag fizető — Ácsok 30 3—4 — Bőripari 7—8 15 — Fások 25—30 5 — Földmunkás 5 2 — Építők 90 6—7 — Élelmezési 30 — — Kereskedelmi alkalmazott 60 15 — Kesztyűsök 12 12 — Magántisztviselők 16—20 — — Nyomdász 18 14—15 — Vasasok 25—30 15—18 — Szabó 30 —
