Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 1. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

A PÉCSI MUNKÁSOSZTÁLY

pontjából. Az ipari proletariátus anyagi helyzetének kiáltó jelképévé vált a keleti városrész számtalan utcasorát alkotó szűk, egészségtelen lakásul szolgáló házak tömege. E területen nem emelkedtek bérkaszárnyák. A munkásság számára nem maradt más választás, mint megkapaszkodni az ősi ipartelepen azokban a parányi házakban, viskókban, melyeket a 18. és 19. század ipara itt felépített. Pécs az első világháború előtti időszakban jelentős, nagyipari és kisiparban foglalkoztatott munkássággal rendelkezett. A vármegyében a legjelentősebb kisváros, ahol a munkásság figyelemre méltó fejlődést mutatott, Mohács volt. A hatvanas években közel kétszáz munkást foglalkoztatott a DGT a kikötőben lévő szénraktáraiban. Döntő többségük napszámos és földmunkás, akiket idényjellegű munkára vették fel, egy nagyobb szénrakomány érkezésekor, illetve behajózás idején. Az 1831-ben alapított Rosenthal Samu és fiai rt. téglagyárát 1907-ben teljesen gépesítették, és a vármegye legmodernebb építőanyagipari üzemének számított. 150180 munkást foglalkoztatott. 1907-ben munkásállományának felméréséről fellelhető dokumentumok alapján 58 állandó betanított munkása volt, hét előmunkással, 11 gépkezelővel. 1870-ben alapította Alt Gyula bőripari üzemét, mellette működött a Schmiedt-féle bőrgyár. Az 1912-ben egyesített üzemek modern gépi berendezéseket vásároltak. A részvénytársasági alapon működő üzem munkásállománya 30-60 fő között mozgott. Előmunkásai a tulajdonos fiai is Németországban tanulták meg a mesterséget. 1905-ben kezdte meg üzemét a Mohács villamosmű 30 munkással. Mohácsi Papír- és Dobozgyár rt. 1910-ben alakult 30 munkással. 1906-tól termelt a Munkásházak a Tettye alatt (1898)