Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 1. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

AGRÁRSZOCIALIZMUS BARANYÁBAN 1890—1914

hessen hatni, hogy eredményes lépéseket tehessünk a betegségek, elsősorban a tüdővész megakadályozására . . .", majd a rendelet utaskotta a törvényhatóságok megyei és járási illetékeseit, hogy alaposan felmérve az állapotokat, a leggyorsabban gondoskodjanak egyrészt arról, hogy „ . . . mindennemű családi és laktanya szerű munkáslakások javításáról saját hatáskörükben gondoskodjanak . . .".

22 A miniszteri leirat azután különböző normákat írt elő. A legjellemzőbb talán az, hogy zsúfoltnak tekinthető az a lakóhelyiség, amely „nem oly űrtartalmú, hogy egy felnőtt lakó számára tíz m

3 és négy m

2 fölület jusson . . .". Elrendelte, hogy minden család részére egy db egyszobás, egyablakos lakást kell juttatni cselédlakás építésével, vagy bérlakás biztosításával. Ennek megvalósítása érdekében minden törvényhatóságnak szabályrendeletet kell alkotnia, amelyben le kell rögzíteni, hogy a megvalósításra legfeljebb 10 esztendő adható. Tehát 1916-ra tolta ki a realizálás legvégső határát, s e terven belül is nyomorúságos lakásméretekkel számolt. Andrássy e „szociális alkotása" nem szégyelte mindezt a „társadalmi normát" a következőkkel bevezetni: „ . . . amidőn látjuk, hogy milyen nagy arányokban indul meg újabb időben a nyugati államokban e téren a gondoskodás, a humanizmus szolgálatában: fokozott erővel kell nekünk is törekednünk hiányaink pótlásáról...". 1907 februárjában a pécsi pártszervezet lapjában a Sásdi járásban fekvő gróf Majláth-féle birtok cselédeinek kivándorlását kommentálva azt írta, hogy sok uradalomban egy ronda vackos szobába 2-3, sőt néha 4 családot is beszorítanak éjjel-nappalra ... a sertés- és tehéntartástól, a legelőkről kitiltva megfosszák őket a gazdálkodás minimumától. .. Majláth gróf a főispánhoz fordult a kivándorlás meggátlásáért folyamodva, aki visszaüzent, fizessenek többet a cselédnek és adjanak emberi lakást, akkor kapnak cselédeket és nem vándorolnak ki. . .".

23 1907-1913. között mind a törvényhatósági, mind a közigazgatási bizottság ülésén állandó vitatéma volt a gazdasági munkásházak állami támogatásáról szóló 1907. XLVI. törvénycikk megvalósítása a vármegyében. Az állami hitelek felvétele mellett a kormányzat szorgalmazta, hogy a vármegye a saját fekvő tőkéit, mint pl. az árvapénztári összegeket, községi adóból gyűlő összegeket stb. szintén fordítsák a cselédek, és családjaikkal élő nincstelen földmunkások lakásépítésére.

24 A következő évben az alispáni évnegyedes jelentésben még mindig csak a szervezeti kérdésekről adhatott tájékoztatást. A főszolgabírókon át határozatokat küldözgettek a körjegyzőségekre, amelyekben elrendelték a községenkénti felmérést. 1909-1913. között 19 községben fejeződtek be a tájékozódó, felmérő munkálatok. Ezekben nem volt egyetlen olyan elöljáróság, amely munkás- cselédlakások építésére hozott volna határozatot. Valamennyi azzal érvelt, hogy van a község módos gazdáinál elégséges lakás, amit kiadhatnak bérbe a cselédek és a konvenciósok részére.

25 A pártszervezet lapja 1908. január 19-én élesen támadta a vármegyei vezetést a lakásépítés és a cseléd- és földmunkásság szociális helyzetének elhanyagolása miatt. „Rámutatott, hogy a gondoskodás az 1890-es évektől csak papíron volt és maradt. A nagybirtokok tulajdonosait kötelezték, hogy egy családra egy önálló szoba jusson, de ezt egy évtizede nem hajtották végre. Ennek következtében nem ritka a 4-5 együttlakó család, általánosan a 2-3 család együttélése egy helyiségben. A valóságos helyzet mind a bér, mind a lakásügyben az, hogy alkotnak szabályrendeleteket, készítenek vármegyei utasításokat, az alispáni jelentés pedig szárazon megénekli, hogy pl. a vörheny terjedésének oka nagyrészt az volt, hogy a gazdasági cselédlakásokban az egészséges munkásokat a betegektől nem lehet elkülöníteni . . .'

,26