Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 1. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

A MUNKÁSMOZGALOM A MONOPOLKAPITALIZMUS IDŐSZAKÁBAN 1900—1914

A munkásság nevében két alkalommal tárgyalt a pécsi pártszervezet és a „delegátus". Július 24-én úgy döntöttek, hogy a munkásság elé viszik az ügyet és a kilátástalan sztrájk megszüntetését javasolják. Ugyanezt a delegátus közölte a pécsi járás főbírójával, akinél a következőket kötötték ki a sztrájk befejezéseképpen: 1. Sztrájk vezetőit és a sztrájkolókat nem éri semmilyen bántódás. 2. A bizalmi testület és a „delegátus" biztosítékot kap, hogy nem lép fel velük szemben a rendőrség és a bánya. 3. A bányafürdő ez év végén üzemelni fog. A főszolgabíró írásbeli garancialevelének kézhezvételét követően, a július 26-án engedélyezett összbányamunkás-gyülésen megjelent 2300 munkás - 400 bányász kivételével - a munka felvétele mellett szavazott.

307 A pártszervezetben Hajdú úgy indokolta a sztrájk beszüntetését, hogy a vezetőség látva a DGT ellenállásának szilárdságát „a szervezett visszavonulást" választotta és „az eredménytelenség anyagi és lelki hatását csökkentette".

308 1912 novemberében a lámpás-völgyi bányászok bérmemorandumot nyújtottak be, és amikor azt elutasították, a bizalmi testület elhatározta a sztrájkot. Azonban a 24-i kizárásukkal ez nem indulhatott meg. Pár nap múlva részleges eredményeket kaptak és újra munkába álltak.

309 1913. júniusban ismét memorandummal jelentkezett a bányászság a bányaigazgatóságnál, amelyben a vájárok alapbérének emelését követelték.

310 A sztrájkban valamennyi munkás részt vett, sőt még a gépészeti üzem munkásai is csatlakoztak a bányászokhoz.

311 Az igazgatóság a katonai parancsnoksághoz fordult azzal a kérelemmel, hogy a bányatelepeket szállják meg, mert nagy sztrájk kirobbanásától lehet tartani, miután valamennyi követelést el kell hárítania. A katonai parancsnokság elhárította az igazgatóság kérését. Ezért az összeülő egyeztető tárgyaláson a memorandum beadásakor tapasztalt merevségnek nyoma sem volt. Kétnapi alkudozással azonban mégis elutasította a követelést, mire valamennyi üzem munkása július 7-én sztrájkba lépett. A 14-ig tartó általános bányászsztrájk részleges eredménnyel ért véget.

312 Az 1905., 1907., 1908. évi bányamunkás sztrájkokban egy következetesen jelentkező és a vájárokat, csilléseket egyformán érintő követelés az alapbérek emelése volt. A vállalat a pécsi, budapesti és bécsi igazgatóságán mereven és konzekvensen elutasította az alapbér, mint kategória elismerését. Elvetett minden olyan memorandumot, amely ezzel állt elő. 1914 januárjában, majd májusban megindított bérmozgalom is ezzel a követeléssel jelentkezett. így nem lehetett más a sorsa sem. A bécsi főigazgatóság 1914 májusában utasítást adott a DGT valamennyi vezetőjének, hogy az alapbér nem diskutálható, mert a vájárok ezt nem másnak, mint minimális bérnek tekintik, a minimális bér pedig szavatolt munkamennyiséget von maga után. A teljesítményt a jelenleg felhígult bányamunkásállomány - amelyben 1200 fő nem rendelkezik komoly vájár-, csillés- stb. tapasztalattal - nem garantálhatja.

313 A pécsi pártszervezet vezetősége a munkásság mellé állt, bár e sztrájkról nem tájékoztatták időben. Május 6-tól július 2-ig tartó általános sztrájkban ugyanazok a követelések ismétlődtek meg, mint az 1908. évi mozgalomban. A sztrájk során szakadás következett be a sztrájkot irányító 12 tagú bizottságban. Hajdú Gyula ellen fordult e bizottság, aki Jászaival a hátuk mögött tárgyalt az igazgatósággal. Valójában arról volt szó, hogy az Országos Szaktanács Hajdút bízta meg a mozga-