Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 1. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

A MUNKÁSMOZGALOM A MONOPOLKAPITALIZMUS IDŐSZAKÁBAN 1900—1914

Május 31-én 15 tagú „munkásbizottság" alakult, amely irányította a bérmemo­randum tárgyaláson a bányászküldöttség munkáját, a telepeken pedig a sztrájk­előkészületeket. A tárgyalások alatt hamarosan kiderült, hogy a generális bérme­morandum mellett politikai kérdésekért is harc folyik. Megalakult a „Pécs és vi­déki bányamunkásság Delegátusa", amely 2100 aláírással a birtokában, feljogosí­tást kapott az „összmunkásságtól minden kérdésben történő tárgyalásra". Az igaz­gatóság a május 31-i tárgyaláson a „delegátust" nem volt hajlandó elismerni tár­gyaló félnek, hanem csak a régi módon, a bizalmiak intézményét hajlandó fogadni, amely semmiféle előzetes összeesküvésnek sem a következménye, mint e delegátusnak mondott csoport, amely terrori­zálni akarja a munkásságot s az igazgatósági tárgyaláson résztvevő tisztviselőket egyaránt." Mivel a tárgyalások eredménytelenül végződtek és várni lehetett a sztrájk kitöré­sét, a pécsi rendőrség vezetője azt javasolta az igazgatóságnak, hogy fogadja el az ún. „delegátust" tárgyaló partnerként, s addig lehetségesnek tűnik megosztani a munkásságot, mert mintegy ezer fő semmiképpen nem akarja a sztrájkot vállalni. Igy június 2-án újabb tárgyalások kezdődtek az igazgatóság és a „delegátus" kö­zött. Ekkor már a bizalmihálózat elismerését is követelték, nemcsak az új, kifeje­zett bányászkodással foglalkozó, hanem a DGT valamennyi kiegészítő üzemében dolgozó gépészeti, kazánfűtő, asztalos, erdészeti stb. telephelyen. 297 Harmadikán értesítette a főispán a bányaigazgatóságot, hogy a szükséges maxi­mális karhatalmi erők bármely pillanatban megszállhatják a bányákat, tehát abba az irányba vezetheti a tárgyalásokat, amelyet leghelyesebbnek lát. Harmadikán közölték a delegátussal, hogy egyetlen százalékot sem hajlandók emelni, s a továb­biakban nem ismerik el tárgyaló félnek. Erre 4-én kitört a sztrájk, amely még az­nap általános jellegű lett, miután valamennyi telepen, összesen 2000 föld alatti munkán dolgozó letette a csákányt. 298 A másnap reggeli műszakon bányamunkára már senki sem jelentkezett. Az igazgatóság szerint csak a szellőztetésnél és a víz­kiemelésnél, az ún. fenntartói csapatokat kényszerítették a kivezényelt 64 csendőr segítségével munkára. A Belügyminisztérium figyelmeztette a pécsi rendőrkapitányt, hogy tegyen meg minden intézkedést, hogy „a sztrájk irányításában már is működő pécsi és buda­pesti szocialista párti vezetők további ténykedése megszűnjön". 299 A belügyminisz­ter szerint a bányamunkások között az elkeseredés olyan mérvű, hogy tartani lehet az 1905. évi események megismétlődésétől, ezért hozzájárult, hogy minden környék­beli csendőrségi erőt a bányakörzetben használjanak fel. Június közepétől a sztrájk hátterében éles politikai harc kezdődött a vállalat által támogatott keresztényszo­cialista bányamunkásszervezet vezetői és a delegátus tagjai között. Az igazgatóság a részleges engedményeket hirdetményen közölte a munkássággal. E csoport a sztrájk azonnali megszüntetését kezdte propagálni, nehogy azok az eredmények is majd „a konok ellenállás martalékai legyenek". Hajdú Gyula és Szabó József a pé­csi pártválasztmányt hívta össze az általános sztrájk ügyében hozandó határozatért. Hajdú éleslátással utalt arra, hogy „1905 után a bányászság köréből kivándorolt mintegy 600 tapasztalt, harcos szocialista mun­kás helyébe jött »paraszt-munkäs« nem érti, hogy az eredmények csak a legelszántabb kitar­tással érhetők el. Javasolta, hogy a pártválasztmány a legelszántabb küzdelemre ösztökélje a delegátust, vegyék fel a küzdelmet a megjuhászodó kétlakiakkal szemben. Ezekben nem ellen­séget, hanem a megtévedt és tapasztalatlan munkás testvéreket kell látni . . ." 30 °

Next

/
Oldalképek
Tartalom