Bándi Gábor (szerk.): Baranya megye története az őskortól a honfoglalásig - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1979)

BARANYA MEGYE A RÓMAI KORBAN Fülep Ferenc—Sz. Burger Alice - Baranya megye a római korban

Nincsenek írásbeli bizonyítékaink arról, hogy Sopianae városa megkapta volna a városi szervezet alacsonyabb fokát képviselő municipiumi rangot, bár a város fejlettségéből, majd későbbi tartományi fővárossá emeléséből erre utólag szinte teljes bizonyossággal tudunk következtetni. Baranya megyében általában kevés kiszolgált katonának (veteranus) a nevét őrizték meg a sírkövek és egyéb feliratos emlékek, amiből arra következtetünk, hogy az itteni városok társadalmi életében, más pannóniai településektől eltérően, ezek a kiszolgált katonák nem játszottak nagy szerepet. Ezen az - elsősorban - kisparaszti jellegű területen már a hódítás utáni I—II. században fennállhattak közép- és nagybirtokok, amelyekre számos példát láthattunk az egyes helységek tárgyalásánál, amikor kisebb-nagyobb villatelepek maradványait soroltuk fel. Igazi nagybirtokrendszer azonban akár magán-, akár császári birtok formájában nem alakult ki, mivel alig ismerünk rabszolgát, vagy felszabadított rabszolgát (libertus) megörökítő feliratos emléket. A többi római provinciához hasonlóan a helyi lakosság fizette a különböző adókat, viselte a katonaállítás véradóját, termelte a helyi hadsereg részére a gabonát, bort, zöldség- és gyümölcsféleségeket, szolgáltatta a vágó- és igásállatokat. A római államot az alacsonyabb-magasabb rangú katonák, az adószedők, a titkosrendőrség emberei (beneficiariusok), a császárkultusz egy-egy magasabb rangú papja, a néha-néha idelátogató mindenható császári helytartók képviselték. Jelen volt a belső és külső biztonságért felelős, ütőképes hadsereg is. Területünk békés fejlődésébe drasztikus változást hoztak a 167-ben kezdődő kvád-markomann-szarmata háborúk, amelyek - amint feljebb az éremkincsek elrejtésénél erre több helyütt céloztunk — szinte az egész megyét érintették, a virágzó településeket, közöttük Sopianae városát is elpusztították. Ennek a pusztításnak áldozatul estek a frontvonalban fekvő Duna-menti limes-táborok is. A háborús pusztítások derékba törték a terület gazdasági fejlődését. A pénzforgalom megritkult. A pusztítás után a limes-táborokat, városokat, településeket újjáépítették, bár ez még a városi jellegű Sopianae esetében is elég szegényes körülmények között mehetett végbe. Vesszőfonásból sártapasztással készült házak nyomairól tudósítanak az ásatások. A markomann háborúk pusztításait alig kiheverő terület, ill. Sopianae városa 259-260-ban újabb ellenséges dúlás áldozata lett. Az Eszék felől a Dráván át betörő roxolánok, a Mursa-Sopianae-i úton előrenyomulva, felégették Sopianae városát, és észak felé, egészen a Balatonig nyomultak előre. A század végéig a terület újból kiheverte az ellenséges betörés pusztításait és 295 körül területünk életében alapvető közigazgatási, de ezzel együtt gazdasági cs társadalmi változások következtek be. Diocletianus császár ugyanis Pannóniát - az eddigi kettő helyett - négy tartományra osztotta, és a Dunával párhuzamosan húzódó Valeria tartomány közigazgatási központját, a helytartó (praeses) székhelyét is ide helyezték át. A tartományi székhelyen, Sopianae-ban nagy építkezések indultak meg. Erre az időre tehetjük a IV. század elején létrejött nagy épületek felépítését. Az