Bándi Gábor (szerk.): Baranya megye története az őskortól a honfoglalásig - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1979)
BARANYA MEGYE A RÓMAI KORBAN Fülep Ferenc—Sz. Burger Alice - Baranya megye a római korban
éremforgalom az egész mai Baranya megyében a III. sz. utolsó harmadától nagy fellendülést mutat, ami a háború sújtotta tartomány újjáépítésével állhat összefüggésben. Erre az időre esett Lugióban az ellenerőd és hídfőállás kiépítése is. A IV. sz. elején Diocletianus császár látogatott el Dunaszekcsőre, ami ugyancsak a terület gazdasági és katonai súlyának megnövekedését jelenti. A III. századtól meggyorsult a birtok-koncentráció, és feltehetően itt is nagyobb birtokok alakultak ki, amilyen pl. a hosszúhetényi és mecsekjánosi nagy „villa rustica"-k lehettek. A IV. sz. elején alapvető ideológiai változás történt területünk életében: erre az időre tehető ugyanis a Drávától északra a kereszténység elterjedésének kezdete. A gazdag ókeresztény sírleletek és sírépítmények arról tanúskodnak, hogy a római társadalom vezető rétege Sopianae városában is már az új vallást követi, a gazdag kereskedők, iparosok, tisztviselők, katonatisztek, földbirtokosok az új vallás hívei lettek. A kép azonban az egész megye vonatkozásában korántsem ilyen egységes, mivel még a IV. sz. második felében is külön választhatók a fejlettebb városias jellegű települések lakosai, és az ókeresztények elsősorban ezek között találhatók; míg a vidéki, falusias jellegű települések lakosságának emlékanyaga elüt az előbbiektől, és ezek emlékanyagában az ókeresztény leletek rendkívül ritkák, vagy egyáltalán nem fordulnak elő. Ez azt bizonyítja, hogy a falusi jellegű települések (pagusok) lakói még a IV. század második felében is megmaradtak „pogányok"-nak (pagani). A IV. sz. második felére, utolsó harmadára rányomta bélyegét a gazdasági hanyatlás. A 370-es években megszűnt az új pénzek beáramlása, az addig forgalomban lévő pénzeket még egy ideig bizonyára használták. Ez azt jelentette, hogy a falvakban és városokban megszűnt a piacra való termelés, és a pénzgazdálkodás újból átadta a helyét a fejletlenebb termékcserének. írásos források szólnak arról, hogy a birodalom életében döntő 379. évi hadrianopolisi csatavesztés után a császári hatalom kénytelen volt engedni a dunai határra nehezedő barbár nyomásnak, és a Dráva-Száva közére s a mai Baranya megye területére szerződés alapján hun-gót-alán csoportot telepítettek be. Ezek a lovasnépek gazdaságilag szintén a termékcsere fejlettségi fokán éltek. Elsősorban azonban a helybenlakó, földművelő és állattenyésztő lakosság javait élték fel, s ezért emlékeznek meg a római források arról, hogy területünkön az említett népcsoportok betelepítése után az élet- és vagyonbiztonság megrendült, szinte csendes ostromállapot uralkodott. Ilyen körülmények között a városi és falusi települések a teljes hanyatlás képét mutatták, az épületek romokban hevertek, a lakosság elszivárgott, és pl. Sopianae-ban sem tartják be tovább azt a klasszikus szabályt, amelyik megtiltotta a halottaknak a városon belül való eltemetését, hanem pl. a postapalotánál a halottakat a rommá lett épületek közé temették el. A római határvédő rendszer még bizonyára tartotta magát, bár a határvédő csapatok soraiban is egyre több barbár elem található, akik a nekik adományozott földeket művelték, és egyben a határvédelmi szolgálatot is ellátták. A beremendi felirat szerint Valerius Dalmatius, volt galliai hely-