Bándi Gábor (szerk.): Baranya megye története az őskortól a honfoglalásig - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1979)

BARANYA MEGYE A RÓMAI KORBAN Fülep Ferenc—Sz. Burger Alice - Baranya megye a római korban

Az említett udvarakon az Állami Pincegazdaság pezsgőüzemének felépítését megelőzően 1968-ban kezdődött a munka, amely tovább folyt az építkezések idején is, és nagyszabású leletmentő ásatássá fejlődött. 1972-ig folytak e területen a feltárások. A két udvaron összesen kb. 110 sír és két római kori sírkamra került napvilágra. A sírok itt is csoportosan fogták körül az egyes sírkamrákat, ez utóbbiak képezték egy-egy temetői csoport magvát. Az udvar nyugati végében egy erősen elrombolt sírkamra került elő, amelynek keleti oldalán a bejáratot is sikerült megtalálni. Meghatároztuk a sírkamra küszöbét és belsejében az eredeti padlószintet is. A temetőcsoport keleti részében, az István tér 12. sz. és a Geisler Eta u. 14. sz. alatti telkek határán, É-D-i irányú, északon apszissal záródó sírkamra bontakozott ki, amelynek bejárata D felől volt. Falai sekély alapozásúak voltak, szélességük 50-60 cm. A sírkamra hosszúsága 760, szélessége 580-600 cm. Bejárati ajtaja nem az épület közepén helyezkedett el, hanem kissé Ny felé tolódott el. Az ajtó keleti oldalát nem tudtuk megtalálni, a fal itt hiányzott. A küszöb helyén két „in situ" fekvő tégladarab jelezte az eredeti szintet. A nyugati és keleti zárófal külső oldalán sikerült a külső járószint meghatározása is. A sírkamrában is több helyen megtaláltuk az eredeti padlószintet. A sírkamra falai az eredeti padlószint fölött vékony, finomra elsimított vakolattal voltak fedve, és a körítő fal belső oldalán szinte mindenütt körbefutó varrat jelezte az eredeti padlószintet. A sírkamra padlója alatt 3 felnőtt és 1 gyermeksír feküdt. Ezekben a sírokban - de több más sírban is - nemcsak egy, hanem több halottat temettek egy-egy sírba. A sírokat az utólagos beletemetkezések alkalmával újból felbontották, és így temetkeztek rá a korábbi vázakra. Ezeket a korábban eltemetett halottakat félretolták, föld- vagy mészréteggel borították be és így helyezték a sírba a következő holttestet. Ebben a sírkamrában az utolsó temetkezés, egy női halott sírbahelyezése, aki az apszisban fekvő nagyméretű sírban feküdt, - az ott talált éremleletből következtetve - 385-390 körül történt. Ekkor a temetkezést a sírkamrában megszüntették, és a viszonylag nagyméretű sírkamrát kápolnává alakították át. Az apszisban lévő sír fölé oltárt és eköré, az apszis falával párhuzamosan, papi ülőpadot építettek. A kápolna belsejében a bejárat körül talált falcsonkok azt bizonyítják, hogy itt kis előteret alakítottak ki. Mivel az utolsó eltemetést 385—390 körüli időre tehetjük a sírkamrában, ez az építkezés a IV. sz. legvégére, de feltehetően már az V. sz. első évtizedeire esik. Ez a sírkamra Sopianae-ban tehát bizonyítja az itt maradt, ekkor már megfogyatkozott lakosság építő tevékenységét a IV. sz. legvégén - az V. sz. elején. Amint feljebb már említettük, a sírkamrák körül több mint 100 sír feküdt. Ezekben a sírokban díszes üvegek kerültek elő olyan mennyiségben, amely a magyarországi római temetőkben szinte páratlan. Az üvegek között vésettdíszű hatalmas üvegkorsó, üvegpohár, sötétkék fülű és sötétkék talpú, amfora alakú üvegedény, kecses korsók, vékonyabb-vastagabbfalú, különböző formájú üvegpoharak, 29 db közel 50 cm hosszúsá-