Bándi Gábor (szerk.): Baranya megye története az őskortól a honfoglalásig - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1979)

BARANYA MEGYE AZ ŐSKORBAN Bándi Gábor—F. Petres Éva—Maráz Borbála - Késő vaskor

használatban voltak. A melléklet adta időhatárok, az egyes tárgyak készítési ideje alapján Pécs-Köztemető, Pécs-Makárhegy, Szebény tartozott a leghosszabban használatban lévő helyek közé. Ezek a lelőhelyek, ha anyaguk nem is bontható sír együttesekre, nagy mennyiségük alapján lehetővé teszik egy viszonylagos időhatár - a temető kezdeti és végső idejének rögzítését. A másik lelőhely típus, a néhány sírós vagy magányos sírból álló temetkező helyekre általában a III—II. századi használat a jellemző. A III. századot jelzik a gerényesi három sír edényei: omphalosos tál (Hunyady 4. forma, LT Q), alacsony törésvonalú urna (Hunyady 8. típus), bőszájú fazék (Hunyady 11. típus). A III—II. század tárgyai kísérik a sásdi csontvázas sír halottját, urnája a III. században használt kettős csonkakúpos forma (Kémedről, Abadombról sorol hasonlót Hunyady: VI. 1, LXXX.6), tálja általános mind a III., mind a II. században (Hunyady 6. forma: Bonyhád 2. sír, 14. kép 14.), kézzel formált durva kis virágcserépalakú fazék töredéke, amely a szkita, majd a dák jellegű fazekasság formakincséből került a kelta edényművesség darabjai közé a III—II. század folyamán. Ennek a sírnak a mellékletei tehát csak hozzávetőleges támpontokat adnak két évszázad keretén belül. Ebből az időszakból a leghitelesebb pár sírós temetkezőhely Kővágószőllősőn került elő. Két lelőhely ismert a község területéről. Kővágószőllős-Vízesés, és a Delta út köze, az utóbbi újabb, hiteles feltárás. Vegyes ritusú temetkezőhely, egy csontvázas és két szórt hamvas sírt tártak itt fel (JPM Adattár Kővágószőllős 8, 11.). A csontvázas 1. sír fegyveres férfi sírja volt, amelyre a sodrott kardkötő láncból, ehhez tartozó két csavart vaskarikából következtethetünk. A töredékes három hólyagból álló lábperec és a sujtásos fibula a II. századot, (LT C2 idejét jelöli a földbekerülés idejének. Jól nyomonkövethető a divat változása a fibulákon. A sírban talált vitézkötéses fibula, amelynek visszahajlított lábát drótból kialakított fekvő nyolcas díszítette, a korábbi Hallstatt-kori fibula továbbfejlesztett kelta változata, a keleti területen szokásos változat. A III. század második felétől az I. század elejéig használt tű forma, leggyakrabban a II századi anyagban került elő. Példányukhoz a Novi Banovci és a jutási darabok állnak legközelebb mind formailag, mind területileg. A 2. sír szintén fegyveres harcos sírja volt, a kard, lándzsa, pajzs fegyverzetből ma már csak a kard függesztőjét (T alakú) és a pajzsot szegélyező hajlított bronz lemez darabkákat őrzi a pécsi múzeum. Három darab azonos formájú, két bronz, egy vasból készült fibula volt a sírban, visszahajlított lábukat kettős gomb díszítette. A III—II. században általánosan hordott tű típus inkább vas változatban gyakoribb. Legközelebb Pécs-Vasasról ismert vas változata, de délebbre eső területekről, Osijek (Eszék), Vucedol, Sisak, vagy nyugat felé Velem, a nagy temetők anyagából Szobról ismert. Vucedolon zárt együttesből, a II. század közepéről származó harcos sírból került elő. A kővágószőllősi sírban talált negyedik fibula visszahajlított lábú, téglalappal díszített, amelyen valószínűleg még zománc berakás is lehetett.