Bándi Gábor (szerk.): Baranya megye története az őskortól a honfoglalásig - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1979)

BARANYA MEGYE AZ ŐSKORBAN Bándi Gábor—F. Petres Éva—Maráz Borbála - Késő bronzkor

KÉSŐ BRONZKOR (i.e. XIII-IX. század) A változások kora - amelynek nyitánya az észak-dunántúli mészbetétes edények népének délre húzódása már a középső bronzkor utolsó szakaszában, az i.e. XV. század végén lejátszódott - a késő bronzkorban köszöntött be. A ma még korántsem világos történeti események és az őket követő folyamatok, amelyek az 1300 és 800-750 közötti századokban lejátszódtak a Kárpát medence területén, régészeti nyelven a bronzkor utolsó szakaszára, az ún. késő bronzkor időszakára estek. A korszak határait az 1300 körül földbe rejtett kincsek sora, az ún. koszideri kincsek (nevét a DunaújvárosKosziderpadlás lelőhelyről előkerült három kincstől kapta) és az Alföldön a IX. század közepén feltűnő keleti eredetű lovas nomádok megjelenéséhez kötik a régészek. Az elnevezés, - késő bronzkor - szintén változott és változik a kutatás története folyamán. Ma hazai viszonylatban általában a késő bronzkor kifejezést használják. Ezt indokolttá teszi, hogy ekkor érte el a bronzművesség nemcsak mesterségbeli csúcsát, de ekkor játszódott le az a folyamat is, amikor a több, mindenütt egyedi, sajátos darabokat készítő kisebb helyi műhelyt felváltották az egyre uniformizálódóbb terméket gyártó nagy bronzműves központok. Kétségtelen ugyanakkor, hogy ugyanezen korszak alatt, a Kárpát medence keleti és délkeleti részén, már a IX. század folyamán gyártottak vaseszközöket, tehát történetileg itt már koravaskorról beszélhetünk. Mint korábban, most is az jellemzi területünket, hogy a fejlődés üteme nem egységes, időről-időre szakaszosan más és más terület kap hangsúlyt. A Kárpát-medence nyugati és keleti fele, de még tovább finomítva, a Dunántúl északi és déli, de sokszor még az északnyugati és északkeleti részén is másként alakult ki vagy tűnt el egy-egy kulturális egység, a régészet nyelvén „kultúra". Halomsiros kultúra A Rajna és az Alpok közti területről kiindulva a XIV. század végén új népelemek jelentek meg a Kárpát-medence területén: a Halomsiros kultúra népe. Nevüket az eredeti törzsterületükön általánosan használt temetkezési módjuktól kapták, kővel, halommal borított sírjaikról.