Bándi Gábor (szerk.): Baranya megye története az őskortól a honfoglalásig - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1979)

BARANYA MEGYE AZ ŐSKORBAN Bándi Gábor—F. Petres Éva—Maráz Borbála - Késő bronzkor

A késő bronzkor viszonylag hosszú időszakában kb. két évszázad az az idő, a XIII-XII. század, amikor a Halomsiros kultúra népe élt területünkön. Az elmúlt években mind a környező országokban, - főként Szlovákiában - mind hazai viszonylatban sokat foglalkoztak a kutatók ezzel a korral. A magyar kutatás eredményeit főként Kemenczei Tibor és Kovács Tibor munkái alapján foglaltuk össze, hozzáfűzve, hogy kutatásaik elsősorban az ország K-i felét érintik, így ezeknek a területeknek a története ma jobban ismert mint a Dunántúlé. A magyar kutatás a halomsiros népcsoportok érkezését két, illetve három hullámban állapította meg, a bronzkor különböző periódusai folyamán. A behatoló új népcsoportok elől a helyi lakosság vagy elmenekült, vagy helyben maradt. Ennek megfelelően, területenként az ott talált helyi lakosságtól függően, más-más színezetű Halomsiros csoportok alakultak ki. A Halomsiros népek megjelenésétől számítjuk a késő bronzkor időszakát területünkön. A korszak váltást a következő változások bizonyítják: - a gazdasági élet és ennek megfelelően a települési forma változása - a temetkezési módban új szokások jelennek meg - új fegyver és ékszer formákat hoztak magukkal az újonnan betelepülők, amely ösztönzőleg hatott a helyi bronzművességre. A Halomsiros kultúrát a magyar kutatás két időszakra bontja: a korai fázis a Reinecke-féle kronológia bronzkor B2-C periódusa, (RBB2-C) XIII. század; a késői fázis a Reinecke bronzkor D, (RBD) XII. század idejére teszik. Korai Halomsiros kultúra időszaka (Reinecke B. B

2-C) A Kárpát-medence nyugati és keleti felének története nem egyformán alakult a XIII. században, a késő bronzkor első szakaszának idején. A Dunántúlt, az Alföld Duna-Tisza közti területét már elfoglalta a Halomsiros kultúra népe. Az első mozgás északról, a mai Szlovákia területéről érkezett még a középső bronzkorban. A késő bronzkori újabb invázió valószínűleg északnyugatról, Ausztriából ért a Dunántúlra, majd továbbhaladva, ezzel hozható összefüggésbe a Szeged környéki Halomsiros temetők kialakulása. Ezt a feltételezést támasztja alá az a megfigyelés, hogy a korai Halomsiros kultúra délalföldi változata (Tápé) nincs genetikai összefüggésben az egykorú szlovákiai ún. Kárpát-mendencei Halomsiros kultúrával. Bár ez a második Halomsiros invázió a Kárpát-medence nagy részét érintette, a Tiszától keletre csak lassan nyomultak előre és ekkor még csak kismértékben hatoltak be, így itt különböző helyi népcsoportok alakultak ki. Észak Magyarországon a Halomsiros kultúra hatására a hamarosan önállóvá váló pilinyi kultúra és két helyi csoportja, a harcai és zagyvapálíalvai csoport élt. A Felső-Tisza vidéken a íelsőszőcsi népcsoport, tőle délre a Kö-