Lovász György (szerk.): Baranya megye természeti földrajza - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1977)

II. GEOMORFOLÓGIAI KÖRZETEK (Lovász György)

szerkezeti vonaltól K-re, Gorica—Kán térségében már az alsó-triász homokkő anhidrit és dolomit fekszik. Ezt követően csak a helvét időszakból találunk konglomerátumot, amely jelzi, hogy a Zselic K-i pereme felhalmozódási terület volt. Ez a képződmény a már említett Szentlőrinc—Cserdi—Gyűrűfű—Ibafa térségi vályúban található néhol. A miocént követő újabb emelkedés miatt ma már csak foltokban feltételezhető az eddigi fúrási adatok szerint. Eddigi adataink szerint a körzet területe még az alsó-pannonban is szárazulat volt. Ezt a réteghiány jelzi. A felső-pannon igen kis vastagsága feltételezhetően arra utal, hogy a rövid idejű süllyedés miatt a teljes felső-pannon sem tudott kialakulni. Ennek a rétegsornak a legfelső része azonban homokköves és agyagos, aminek következtében gyakori a dombságon a suvadás. A mai domborzat kialakulása a felső-pliocénban kezdődött. A kiinduló szint, amely akkor egy komplex genezisű denudációs síkság volt, ma 250—270 m tszf magasságban fekszik. A lépcsők közötti relatív magasságkülönbség 25—30 m között ingadozik (Pécsi M. 1964). A magasságban gyakran kimutatható 40—50 m különbség pleisztocén szerkezeti mozgásokra vezethető vissza. A Zselic a pleisztocén elején, illetve a felső-pliocénban még nem rendelkezett saját völgyhálózattai (Szilárd J. 1967). A vízfolyások az E-i szomszédságban levő Belső-Somogyból, illetve a Bakony-hegységből érkeztek. Ennek feltételezésére ez ideig direkt (rétegtani) bizonyítékunk nincs, de az említett somogyi területek jellemző vízhálózat-irányából, és a Zselic völgyeinek idősebb pleisztocén völgyváll-rendszeréből a völgyek kialakulásának pleisztocén kezdeti időszakára lehet következtetni. Feltételezhető tehát, hogy a Zselic mai fővölgyei átöröklött, a középső-pleisztocénban szerkezeti mozgások által lefejezett, megrövidített formák. Az ópleisztocénban kezdődött meg a pannon dombság kivésődése. A legmagasabb völgyváll, amely az akkori völgytalp síkjához igazodva képződött, a legmagasabb felszínrészekhez tapadva több helyen kimutatható. Ebben a fejlődési fázisban tulajdonképpen völgyhálózatról még nem beszélhetünk, csupán a síkságból 30—40 m relatív magasságba kiemelkedő domb peremén képződött rövid térszíni mélyedésekről. A forma területi elhelyezkedése alapján még az sem állítható biztonsággal, hogy a Zselicnek önálló vízrendszere volt. A legmagasabb völgyvállak ugyanis gyűrűszerűén veszik körbe az ópleisztocén eleji felszíni kiemelkedéseket, és ezáltal nem igazolják a korabeli vízhálózat futását egyértelműen. A középső-pleisztocénban képződött a dombság második tereplépcsője a völgyek oldalában. Ez a forma már kialakult saját vízhálózatot igazol, amennyiben a mai fővölgyeket kíséri a völgyfők térségétől. A Zselic vízválasztója ma a felső-pliocén és ópleisztocén felszíneken fut, jelezvén, hogy a középső-pleisztocénban már az ópleisztocén felszínek is völgyválasztók voltak a megfelelő térségekben. A völgyhálózat azonban a mainak csak a fele, harmada volt. A dombság ÉK-i részéből, és általában a mai 180—200 m tszf magasságú felszínekről ez a forma hiányzik, jelezvén, hogy ezek a területek akkor még domblábi helyzetben voltak, és rajtuk semmiféle völgykivésődés nem volt. Ezzel a módszerrel megállapítható, hogy a Zselic Ny-i pereme és ÉK-i része (Jágónak, Kercseliget és a Kapós, illetve a Baranya-csatorna által bezért terület) még síksági jellegű Volt.