Lovász György (szerk.): Baranya megye természeti földrajza - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1977)
II. GEOMORFOLÓGIAI KÖRZETEK (Lovász György)
rületre a plató-jelleg egyáltalán nem jellemző. Völgyekkel erőteljesen szabdalt terület. Amint a pliocén, pleisztocén felszínfejlődés során megállapítottuk, ezek tulajdonképpen szerkezetileg erőrejelzett, de átöröklött völgyek. Amint már korábban említettük, itt a dolinák — barlangok — víznyelők, mint legáltalánosabb karsztformák, nagyjában egyensúlyban vannak. Az egyensúly azért alakult ki, mert a dolinák száma rendkívüli módon megcsappant. Miután nincs plató-jelleg, a dolinák térbeli rendjében hiányzik az eddigi karsztos részterületeken meglévő vertikális tagozottság. A horizontális elhelyezkedésben azonban kimutatható törvényszerűség (10. ábra). Ez azonban nem hasonlítható sem Abaligeti-, sem az Orfűi-karsztban megismertekhez. Az egyetlen törvényszerűség az, hogy a dolinák határozott sorokban települnek. A sorok két típusba rendezhetők. Az egyik típus nagy völgyfőben alakult ki, a másik e völgyek közötti hátak meredek lejtőin lejtés irányban fut. A dolinák túlnyomórészt kicsiny berogyások. Csak a Mélyvölgy völgyfője közelében lehet nagy töbröket találni. A Mecsekben eddig nem tapasztalt morfológiai sajátosság, hogy a völgyek legfelső szakaszában dolinasorok települnek. A minden esetben ívelt futású sorok hosszának határozott térbeli rendje van. A hosszabb sorok a rhäti homokkő felett alakulnak ki, a rövidebbek ez alatt. Ennek nyilvánvaló oka a völgyhálózat jelenlegi helyzete és a geológiai viszonyok közötti kapcsolatban keresendő. A homokkő közbetelepüléstől E-ra lévő völgyfőkhöz nagyon kicsiny mészköves felszín tartozik. Amelyik Völgy viszont átréselte a homokkövet, nagy területű mészkőtérszínre jutott, ahol nagyobbak a vízmennyiségek, és a platót megközelítő domborzati jelleg miatt nagyobb a beszivárgás és tágasabb a térbeli hidrográfiai rendszer. A terület dolináinak térbeli elrendeződésében tapasztalható említésre méltó jelenség még az, hogy a völgyközi keskeny hátakon (pl. Hosszúcser) kevés, de igen nagyméretű dolinák vannak. A rendkívül erős szerkezeti zavartságra és a mély völgyekkel való szabdaltságra vezethető vissza az, hogy a viszonylag gyér számú dolinák ellenére elég gazdag a terület víznyelőkben és barlangokban. A Keleti-Mecsek területén elhelyezkedő mészköves felszínen rendkívül gyér karsztosodás figyelhető meg. A felszín kiterjedése sem egységes, mert a kréta vulkáni terület nagyjában félkör alakban övezi. Felszíne rendkívül tagolt, ami tovább hátráltatja a jelentősebb formakincs kialakulását. Őskarszt-probléma A hegység mészkőtérszínének eddigi kutatási eredményeként e tekintetben igen változatos álláspontok alakultak ki. Az irodalomban először Venkovits I. (1954) ad tudósítást ősi karsztosodás lehetőségéről. Ezt követően Szabó P. Z. (1961a) is ezt állapítja meg. Az említett két szerző kutatásai alapján a hegységben két különböző időszakban volt karsztosodási folyamat. Az első — idősebb — a felső-medditerrán előtt volt, aminek bizonyítékát Venkovits I. (1954) az Orfűi-karszton található néhány zsomboly helvét-tufa kitöltődéséban látja. Szabó P. Z. (1961a) továbbfejlesztve Venkovits I. kutatásait, Pécs feletti Kozári-vadászház közelében fekvő kőbányában miocén rétegekkel kitöltött, de ma már a bányászat által elpusztított zsombolyokat talált. Szabó P. Z. (1961a)
