Lovász György (szerk.): Baranya megye természeti földrajza - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1977)

I. A TERMÉSZETVILÁG MEGISMERÉSTÖRTÉNETÉNEK VÁZLATA

Péczely Gy. (1953, 1961), Pécsi M.—Sárfalvi B. (1960) és Szabó P. Z. (1962), akik igen sok, még ezután tisztázandó éghajlati kérdést vetnek fel. Ezek a kérdések zömmel a mediterrán éghajlat hazai jelentkezésével, megjelenési módjaival és állandóságával kapcsolatosak. Befejezésül és mintegy összegezésül megállapítható, hogy Baranya megye s benne a Mecsek és környéke, végül Pécs városa számtalan éghajlati vonását ismerjük annak a több tucat kutatónak a munkássága nyomán, akik közel másfélszáz év alatt nem kevés munkát, lelkesedést fektettek e gyönyörű és gazdagon termő táj titkainak kifürkészésébe. A legtöbbet, az egészben és részleteiben a leghasznosabbat Simor F. tette pátriája, a Délkeiet-Dunántúl éghajlati megismerése érdekében. A vízrajzi adottságok megismeréstörténete a megye területén sok hasonlóságot mutat az éghajlati adottságok feltárásával. Az első időszakot ebben a vonatkozásban is a leírás jellemzi. A középkori utazók megemlékeztek a megye területének vízrajzi adottságairól is, de korántsem olyan részletességgel, mint például a növény- és állatvilágról. A szabályozások előtti idők történeti dokumentumai (Károlyi Z. 1973. in.: ihrig D. 1973) tükrében részletesen feltárul a megye akkori vízrajzi állapota. A kisvízfolyásokkal kapcsolatban kiderül ezekből a leírásokból, hogy pl. a Lánycsók-patak, amelyet ma mesterségesen Mohács felett vezetnek a Dunába, korábban Kölked alatt a Duna-ártér peremén mocsárba veszett. A dél-baranyai Borza-patak, amely szintén a Geresdi-tönk D-i lejtőjén ered, a szabályozás előtt Nagynyárád alatt veszett a mocsárba, tehát el sem érte a Dunát. Ugyanezekből a leírásokból tudjuk meg, hogy a Karasicának természetes medre csak Borjádig volt. Ettől kezdve mocsárba veszett a vízfolyás. Az Almás-, Gyöngyösés Bükkösdi-patak Dráva-ártér peremi területén, a mai Ormánságtól E-ra egy hatalmas mocsár volt, amelyen keresztülbarangolva az említett vízfolyásoknak csak egy része érte el a Drávát. Észak-baranyai viszonylatban a Baranya-csatornáról megtudjuk pl., hogy Oroszlótól Dombóvárig az egész völgytalpra kiterjeszkedő mocsár volt, amelyet az akkori szerzők — mai terminológiával élve — antropogén hatásra vezetnek vissza. Az említett szakaszon ugyanis több malom volt, amelyeknek gátjai az elmocsarasodást nagymértékben fokozták. Ezek a leírások, bár az oknyomozó jelleg teljesen hiányzik belőlük, mégis fontosnak ítélhetők. Ezek nélkül ugyanis ma nehezen lehetne megmondani, hogy antropogén hatásra (vízrendezés) a megye területén hol, mikor és mekkora területen változtak meg az ősi vízrajzi viszonyok irányítása alatt álló természeti-környezeti adottságok. Ennek az időszaknak kitűnő forrásai az említett leírásokon kívül az akkoriban készített térképek. Ezekről olvasható le ugyanis viszonylag pontosan a terjedelmes mocsárvilág kiterjedése és egyes vízfolyások térbeli helyzete. Ezek az ősi viszonyok természetesen a XVII. századtól a XX. század elejéig fokozatosan megszűntek, a vízrendezések, illetve a Duna és a Dráva szabályozása következtében. A második időszakot, amelyet nehezen lehet évszámhoz kötni, a korábbi leíró és térképező, tehát tényrögzítő periódustól eltérően, — a szabályozó (vízrendezés) és feltáró munkálatok jellemzik. Az első az inkább műszaki jellegű tevékenység. Ezzel kapcsolatban azonban meg kell emlékeznünk egy bizonyos folyamatról. A vízrendezések először különlegesebb tudományosnak nevezhető tevékenység nélkül történtek. A gátakat területileg nem összefüggően építették, és magasságukat különlege-