Lovász György (szerk.): Baranya megye természeti földrajza - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1977)

VI. NÖVÉNYÉLET

Elezüsthársasodott variánsa a Querco-Carpinetum tilietosum argenteae a nagyharsányi Szársomlyón Villány mellett. Talajvizsgálatokat végeztek Mecsekrákoson agyagbemosódásos barna erdőtalajon (régebbi nevén vályogtalaj, mely itt Mecsekrákoson löszből keletkezett), Pécsszabolcson agyagbemosódásos barna erdőtalajon (ez a talaj új genetikai alapon megalkotott neve, itt Pécsszabolcson 1960-ban a vizsgálatkor ezt a talajtípust még savanyú erdőtalajnak minősítettük), ugyancsak Vékénynél is agyagbemosódásos barna erdőtalajt vizsgáltunk (1959-ben még ezt is savanyú barna erdőtaljnak neveztük), Orfűnél pedig triászkorú kagylós mészkövön fekvő, löszön kialakult barna erdőtalajt vizsgáltak meg. A mecseki gyertyános-tölgyes erdők megvizsgált talajában a talaj pH értéke az Aj-szinttől az A

2-szint felé haladva csökken, majd a B-szintben emelkedik és a C szintben eléri a legmagasabb értéket. A kevert erdők és bükkösök a szurdokerdővel együtt közös sorozatba (Fagetalia) tartoznak. Ezen sorozaton belül foglalnak helyet Európa közepes nedvesség igényű (mezophyton) erdői. Főleg üde, esetleg nedves erdei talajon találhatók. A sorozat erdői közül kerülnek ki Közép-Eutópa klimax erdei növénytársulásai. A csoportba tartozó erdőket jellemzi a cserjeszint fejletlensége, főleg a bükkösökben. A gyertyános-tölgyesek a Fagetalia sorozaton belül a vegyes erdők (Carpinion) csoportjába tartoznak. Ezek az erdők Kelet-, Közép- és Nyugat-Európában síkságon és szubmontán övben (régióban), többnyire bázikus talajon találhatók. Európában nagy részüknek a helyén már szántóföld van. A szántókhoz csatlakozó, megmaradt erdők antropogén tényezők hatására erősen megzavartak. Ősi állapotuk leromlott. Az eredetileg több szintű, jó növésű erdők emberi beavatkozás következtében átalakultak. A tölgy és a bükk kárára elhatalmasodott a gyertyán. Magukra hagyva visszaalakulnak eredeti állományúvá. Nálunk talán kevésbé romlottak az állományok mint KözépEurópában, főleg a falvaktól távolabb eső erdőké. Oberdorfer E. (1957) a vegyes erdők (Carpinion) csoportján belül kelet-európai alcsoportot (Tilio-Carpinion) különít el és több uralkodó fajjal jellemzi (Tilia cordata, Carex pilosa, Melampyrum nemorosum). Míg a másik közép-európai, mérsékelten kontinentális klíma alatt lévő vegyes erdők egy külön alcsoportba kerülnek, ugyancsak Oberdorfer E. (1957) szerint (Galio-Carpinion). Ez az alcsoportot a Galium silvaticumró\ nevezte el. A nálunk termő Galium schultesii a Galium silvaticummk polyploidja. Ez a faj nagyobb szárazságtűrő képességgel rendelkezik és kiterjedtebb az areája is. A gyertyános-tölgyes erdő jó növekedésű és záródású állományait a Quercus petraea és a Carpinus alkotja. Sokszor, főleg a Carex p/7osás-szubasszociációjában Fagus is keveredik hozzá. Jellemző fafaja a Cerasus (Prunus) avium, mely tavaszi virágzáskor már meszsziről feltűnik. A tölgyeseknél a gyertyános-tölgyes zártabb, hűvösebb és árnyasabb erdő. A tavaszi hagymás, gumós, gyöktörzse fajok (geophytonok) száma bőséges. Gyepszintben vagy a Melica uniflora vagy a Carex pilosa uralkodik a Budai-hegyekben és a Mecsek-hegységben egyaránt. A Budai-hegyek Helleborus dumetorumít Helleborus odorus helyettesíti. A szubmediterrán — közép-európai Vinca minor a Budai-hegyekben és a Mecsekben egyaránt jellemző faj a gyertyános-tölgyesben és itt-ott tömegesen él. A Budai-hegyekben és a Mecsek-hegységben egyaránt fellelhető három szubasszociációja: a) kedvező vízellátású, homorú hajlatokban nő a kissé nitrophil jellegű Corydalisos és tavaszi geophytonokkal jellemezhető szubasszociáció, b) domború hegyolda-