Lovász György (szerk.): Baranya megye természeti földrajza - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1977)

V. TALAJFÖLDRAJZ

lik a legfejlettebb növénytársulásokat. Ide tartoznak a dombvidéki területek és a hegyvidékek alacsonyabb részei, tehát a megye területének legnagyobb hányada. — A bükkösök öve, ahol a bükkerdő alkotja a klimaxtársulást. Ebbe a régióba sorolhatók a Mecsek és a Zselic legmagasabb térszínei, tehát megyénknek csak kisebb területei. Ennek megfelelően a Mohácsi-síkság területén és a Dráva-sík északi peremterületein csernozjomok és réti talajok, a domb- és hegyvidéki területeken különböző típusú erdőtalajok, kisebb foltokon pedig rendzinák jöttek létre. De nemcsak ilyen nagyvonalakban ismerhető fel a növényzet és az alatta kialakult talajtakaró közti kapcsolat, hanem részletesebb elemzések esetén is, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy például egy pontos növényföldrajzi térkép tökéletesen helyettesítheti a talajtérképet és viszont. Az egyes növénytársulások (cönózisok) és a növénytársulásokat alkotó egyes növényfajok és a talaj közti kapcsolatok, kölcsönhatások pontos tisztázása még a jövő kutatási feladata. Az viszont tény, hogy az egyes növénytársulások évente a talajra jutó növényi részek (levél, szár, stb.) illetve a bennük lévő ásványi és szerves tápanyagok révén különböző mértékben járulnak hozzá a talaj termékenységének növeléséhez, vagy éppen csökkenéséhez. A talajba jutó szervesanyag a forrása és alapja mindazoknak a változásoknak, amelyek az ott lejátszódó biológiai folyamatok során jönnek létre, s amelyek a talajon és a talajban tenyésző élő szervezetek élettevékenysége révén játszódnak le. Ezek az élő szervezetek— melyek a baktériumok, gombák, egysejtűek, férgek, rovarok, a virágos- és virágtalan növények csoportjaiból tevődnek össze — társulásokat, együtteseket alkotva, egymástól elválaszthatatlan, dinamikus egyensúlyba álló egységekben fejtik ki hatásukat. A talaj, illetve a talajba jutó szervesanyag szempontjából az élőlényeket három csoportba sorolhatjuk: Az első csoportba tartoznak a szervesanyagot felépítő, létrehozó, tehát szervesanyag termelő szervezetek, melyek a fotoszintézis révén a levegő, vagy a víz széndioxid tartalmát, a vizet és a napfény energiáját felhasználva végzik szervesanyag szintetizáló tevékenységüket, melynek során szénhidrátok, fehérjék és zsírok jönnek létre. (Ide sorolhatók a klorofillal rendelkező egysejtű és főként a magasabbrendű, virágos és virágtalan növények.) A második csoportot azok az élő szervezetek képezik, amelyek nem képesek e folyamatok elvégzésére, s így életük során az előző szervezetek által létrehozott, kész szervesanyagokat használja fel, tehát szervesanyag fogyasztók. (A klorofillal nem rendelkező állati szervezetek — és maga az ember is, mint élőlény — e kategóriába tartoznak.) A harmadik csoportot pedig a szervesanyag lebontok alkotják, mely szervezetek az első csoport által létrehozott bonyolult összetételű anyagokat egyszerűbb vegyületekké, sókká, savakká bontják szét élettevékenységük során. A zavartalan talajélet és talajfejlődés menetéhez mindhárom csoport jelenléte és tevékenységük egyensúlya szökséges. Ilyenkor a felépítés és lebontás egyenlő mértékben folyik a zárt rendszer körén belül, tehát nincs szükség külső nyersanyag-forrásokra Természetes körülmények között csak ritkán, speciális helyi tényezők hatására bomlik meg ez az egyensúly. Ilyen helyek a magas talajvízállású mocsaras területek, sekély tó-, vagy folyópartok, ahol a szervesanyag termelés nagy ütemével — éppen az anaerob viszonyok miatt—nem tud lépést tartani a lebontás, ásványosodás, s ezért e helyeken