Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)

I. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL GEOLÓGIÁJA (Wein György)

ryphaea obliqua Gold/., PUcatula spinosa Sow., Modiola neumayri Terquem, Entolium liasinum Nyst., Pholadomya glabra Goldf., Coelostylina sp. Phylloceras tenuistriatum Menegh., Oxynoticeras oxynotum Querist., Caloceras raricostatum (Ziet), Agasiceras laevigatum Sow., Deroceras armatum Sow., Microderoceras bispinatum Gey., Holcoteuthis apicicurvata Bl. (VADÁSZ E. (1935) elsősorban az ammonites fauna alapján, még HOFMANN K. által kimutatott obtusus-, oxynotus-, raricostatumszintjei szerint, anélkül, hogy a részletes fauna alapján történő beosztást megoldotta volna, az egész összletet, beleértve a homokkő-gryphaeás márga tagozatot is, a lotharingiai emeletbe, amely mai nomenklatura szerint a felső-szinemuri alemelettel azonos, sorolta be. Ammoniteszes foltosmárga tagozat. Hozzávetőleges vastagsága a mecseki fáciesterület középső és D-i részén 350—400 m-re tehető. Alsó határát a mészmárgának jellegzetes foltossága alapján vonhatjuk meg. A kőzet anyaga kemény, helyenkint kőzetlisztes, aleurolit-sávos, szürke foltos mészmárga. KOVÁCS L. (1964) alsó-liászra jellemző ammoniteszeket határozott meg belőle: Arnioceras ceratitoides (Quenst), A. tardecrescens (Hauer), A. rejectum Fuc. Ezek szerint a VADÁSZ E. által már középső liászba sorolt összletet újabban még a felső szinemuri alemelet záró tagjaként kezeljük. A rétegsor felső határát a pliensbachi emelethez sorolt első finom homokkő rétegnél húzzuk meg. Az üledékképződés fejlődésmenetét tekintve a felső-szinemuri alemelet a tenger fokozatos kimélyülését tükröző rétegsorból épült fel, amely folyamatot a középsőliász elsekélyülésre utaló homokos—crinoideás mészkő rétegsor vált fel. Ezt a fácies változást a tengerfenék emelkedésével, elsekélyülésével magyarázzuk, ami a dunlapi fázissal kapcsolatos vertikális mozgással azonosítható. Ezzel az alsó-liász üledékképződési szakasz, amelyet számos oszcilláció is tarkított, véget ért. Pliensbachi emelet. A pliensbachi emeletet litológiai alapon a már említet* első homokkőréteg segítségével tudjuk elhatárolni az alatta elhelyezkedő foltos mészmárga tagozattól. Az összlet alsó, mintegy 100 m vastag részét meszes homokkőrétegekkel váltakozó mészmárga és közbetelepült crinoideás—brachiopodás homokkőlencsék építik fel. Felette települ a vastag (mintegy 600—700 m), finomszemü, homokkő —foltosmárga rétegcsoport. Az egyveretű összletet finomszemü, szürke—barnásszürke meszes kötőanyagú, csillámos, általában vékonypados kvarcitszerű homokkő és közé települő szürke, rendszerint lemezes, foltosmárga építi fel. A Kisújbányai-medence D-i részén, ahol a legvastagabb kifejlődésű a rétegsor, gyakori a bitumenes, crinoideás, meszes homokkő és mészkő közbeteiepülés is. A felső csoport határát még körülményesebb megvonni. Felfelé a rétegsor márgásabbá válik, a homokkő közbetelepülések ritkábbak és vékonyabbak lesznek. A felső csoportra jellemző néhány fekete kvarcitszerű homokkő, világosszürke crinoideás mészkőréteg és erősen foltos megjelenésű ammoniteszfaunában gazdag mészmárga és mészkőpad. A felső csoport vastagsága 200—300 m-re tehető. A pliensbachi emelet kifejlődése és vastagsága a mecseki üledékgyűjtő vályú D-i és É-i zónája közt lényeges különbségeket jelez. D-en az egész összlet vastagsága 1000 m körüli, ezzel szemben a rétegsor É felé történő fokozatos vékonyodása folytán a Kis újbányái-medencében már csak 700 m és az Északi Pikkely területén 70 m-t tesz ki az összlet. D-en jellemző a homokköves- crinoideás homokkő közbe-