Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)
I. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL GEOLÓGIÁJA (Wein György)
A következő szakasz a 350 m vastag szürke homokkő, amely a perm rétegsor legegységesebben kifejlődött része. Felépítésében szürke, apró- és középszemü homokkő, valamint sötétszürke aleurolit, ill. aleurolitos, finomszemű homokkő rétegek vesznek részt. Előfordulnak apró- és középszemű konglomerátum vagy kavicsos homokkő és durvaszemű homokkő betelepülések, sőt 10—20 cm vastag, lencsés kifejlődésű antracitos kőszéncsíkok is. A homokkő kvarc—földpát aránya 70:30 körüli érték a 0,12 mm-nél nagyobb frakcióban. Nehézásványok: zirkon, turmalin, klorit, gránát, apatit, rutil. A kavicsok közül gneisz, csillámpala és metamorf eredetű kvarc uralkodik. A kvarcporfir alárendelt. Általában jobban osztályozottak mint az alatta lévő tarka homokkőtagozatban. Kötőanyaguk kova, amiért is a főkonglomerátummal együtt a perm rétegek legkeményebb tagja. Növényi ősmaradványokban viszonylag gazdag. A feltárások nagyobb részében (a bodai völgy felső szakaszában és Kővágószöllős —Golgota teleptől K-re levővölgyben) szenes, pirites vagy fuzitos növénytöredékek, kovásodott fatörzs maradványok, helyenkint jó megtartású levél lenyomatok is találhatók. A növény maradványokat először BÖCKH J. (1876b) és HEER O. (1878) határozták meg, majd TUZSON J. (1911) és SÍMONCSÍCS P. (1955) revideálták: Dadoxylon schrollianum Geepp., D. transdanubicum Simoncsics, Voltzites hungarica Heer,? V. böckhiana Heer, Ullmaniies rhodeanus Goepp., ? 11. geinitzi Heer, Carpolithes geinitzi Heer. Phyllopoda: Enestheria dawsoni Jones Eolisia leaiformis Raymond. A mecseki perm flóra lényegileg az Araucarites félékhez tartozik és felső-perm (Zechstein) korra utal. A ferde rétegzettség és a növénymaradványok (főleg fatörzsek) orientáltsága alapján megállapítható, hogy ebben az időben a törmeléket szállító folyók ÉNy-rói DK-felé tartottak és sebességük DK felé csökkent (SZABÓ J. 1964). A szürke homokkőben helyenkint kisebb uránérc-koncentráció is észlelhető volt. Következő szakasz az 50 m vastag, zöld homokkő. Uránérc tartalma miatt a terület legjobban átkutatott képződménye. A képződmény szürkészöld homokkő és aleurolit rétegekből áll. Habár a zöldszínű képződmények az uralkodók, helyenkint gyakoriak a vörös és szürke színű betelepülések is. A homokkő változatos szemnagyságú és fontosabb elegyrészei: kvarc, rózsaszínű földpát, alárendelten muszkovit. .1 A mecseki uránérc-tartalmú rétegek ásvány-kőzettani összetétele (BARABÁS A.—KISS J. 1958) Elegyrész neve: Származása: Elegyrész neve: Származása : /. Kőzettörmelék Fillit Porfirit Kvarcporfir .. . Üledékes kvarcit Lidit Gneisz írásgránit Könnyű ásványok Kvarc (gránitos eredetű) Kvarc (metamorf') Kvarc (üledékes) Ortoklász Mikroklin Perthit Savanyú plagioklász . . . Bázisos plagioklász Muszkovit