Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)

II. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL FELSZÍNFEJLŐDÉSE (Lovász György)

Röviden összefoglalva a középpleisztocén felszínfejlődés jellegét és irányát, megállapíthatjuk, hogy a viszonylagos tektonikai nyugalom utáni erősebb mozgások kezdeti időszaka. Az emelkedések és süllyedések kapcsán megindult Délkelet-Dunántúl kisebb szerkezeti-morfológiai egységeinek kialakulása, a ma ismert közép és nagytájak ou belül. Felső-pleisztocén A középpleiszlocénban megkezdődött általános jellegű, de viszonylag gyenge mozgások ebben az időszakban kulmináltak. Ez a folyamata forradalmi felszínfejlődési változásokat eredményezett Délkelet-Dunántúl területén. Az egyik legjelentősebb változás az ÉK—DNy-i és az É—D irányi: szerkezeti mozgások jelfokozódása által bekövetkező domborzatalakulás. E szerkezeti vonalak mentén felfokozódik az emelkedés, illetve a süllyedés, ami által DélkeletDunántúl területén számos kisebb és nagyobb szerkezeti egység, rög, illetve medence keletkezik. Ekkor darabolódik fel Külső-Somogy területe. Igen erős mozgások vannak a Balaton csapásirányában. Ennek kapcsán nemcsak a tó indul újabb fejlődésnek, •de vele párhuzamosan kialakul a Jaba-, a Kiskoppány- és a Nagykoppány-völgy is (SZILÁRD J. 1967). Ezzel párhuzamosan természetesen megindul a dombság rögökre darabolódása és ezek D-felé billenése. A megemelkedett és kibillent rögök oldalain a korábbi völgytalphoz igazodva kialakult közép-pleisztocén hegylábi félsíkokba bevágódtak az újabb árterületek, és így a félsíkokból völgyvállak lettek (SZILÁRD J. 1967). Az említett É — D-i irányú szerkezeti mozgások ebben a térségben is jellemzőek, bár az előző irányhoz alárendeltebbek. ERDÉLYI M. (1961 62) mutatta ki először, és SZILÁRD J. (1967) újabb meggyőző adatokkal igazolta, hogy az említett két irány kereszteződésénél az említett három völgyben kicsiny süllyedékek keletkeztek. Ugyanekkor erős süllyedés volt a Kapos-árokban is. Ezek a bonyolult mozgások, süllyedések, illetve emelkedések egyidőben zajlottak le, és egyidőben hatottak egymásra. A Kü!;;ő-Somogyi, délre billent táblák határát képező völgyekről tehát az újabb viszgálatok kapcsán kiderült, hogy azok nem egyszerű, szerkezetileg előrejelzett völgyek, hanem az említett ÉK—DNy és É —D irányú szerkezeti vonalak találkozásánál keletkezett kicsiny medencék eróziós felfűzése kapcsán keletkeztek (SZILÁRD J. 1967). A Tolnai-dombság területén a mozgások jellege természetesen az előbbi területével azonos volt, de a jellemző törésvonal-irányok már mások. Itt elsősorban az ÉNy —DK irányok a jellemzők, és az É—D, illetve az ÉK —DNy irányok erősen alárendeltek (ÁDÁM L. 1969). Az eltérés okát a nagyszerkezeti, illetve mélyszerkezeti viszonyokban látjuk. A Balaton közvetlen DK-i térségében, mint ismert, egy nagyszerkezeti áttolódás húzódik (KŐRÖSSY L. 1963). Ez az újpleisztocénban nyilvánvalóan mobilizálódott, és ennek a mozgásnak felszíni vetületeiként értelmezzük a Külső-Somogyra jellemző, és a mélyszerkezeti rendszerrel azonos csapású, ÉK ÉK^DNy irányú tektonikus vonalakat a Jaba-, a Kiskoppány- és a Nagykoppányvölgyben. Végsősoron ennek a rendszernek legdélibb tartozéka a Kapos-árok is. Itt azonban véget ér a mélyszerkezeti vonal jellemző felszíni kivetítődése. Ezzel