Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)

II. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL FELSZÍNFEJLŐDÉSE (Lovász György)

magyarázható, hogy ettől D-re ismét az ÉNy—DK irányok lesznek a jellemzők. Érdekes módon azonban a számszerűen nem jellemző É — D-i és Ny —K-i törések viszont a terület szerkezeti-morfológiai tagoltságát határozzák meg alapve tcen. ÁDÁM L. (1969) vizsgálatai alapján a mozgások würmön belüli pontosabb kora is rögzíthető, amennyiben néhány völgyben megállapította, hogy a törések csak a würm lösz alsó, idősebb fosszilis talajzónáját érték, a felső már nem. így a m ozgások a würm közepére, a würm 11-beli löszképződés közvetlen befejező időszakra rögzíthetők. Ezt a megállapítást nagy valószínűséggel az egész Délkelet-Dunántúl mozgásaira is vonatkoztathatjuk, annál is inkább, mert mint később vázoljuk, a Délbaranyaidombság területén is hasonló megállapításra jutottunk. A dombság környezetétől való éles morfológiai elkülönülésének időszaka ez, amikor a Kapos-völgy egyre határozottabb morfológiai jelleget kap Külső-Somogy és a Tolnai-dombság között. Ezt a folyamatot a Tolnai-dombság ma már a suvadások által eléggé zavart dombláb-felszín rendszere igazol, amit sok ún. tanulmányterületen 4 — 5 tagú rendszerben egymás alatt, lépcsőzetesen ki lehet mutatni. Délkelet-Dunántúl K-i határterületén, a Duna-völgyben szintén süllyedések vannak, amelyek egyben fokozzák a két egészen eltérő felszínfejlődésű táj morfológiai elkülönülését. A pleisztocén végi terasz térbeli elhelyezkedése kitűnően mutatja a Kalocsai-süllyedés feléledését (PÉCSI M. 1959). Süllyedő mozgások vannak a Dunavölgy D-i szakaszán is, Bajától D-re (ERDÉLYI M. 1955). Ennek eredményeként jött létre az a kaviccsal kitöltött kicsiny medence, amely ma az ERDÉLYI M. (1955) által szerkesztett kavicsvastagság-térképen kirajzolódik. Ez a mozgás és a vele kapcsolatos akkumuláció feltehetően a würm elején játszódott le. Ezt követte a Dunának Ny-felé nyomulása a würm végén, vagy legalábbis annak a második felében. Ekkor kezdte meg a folyó a ma is látható magaspart kialakítását. PÉCSI M. terasztérképe igazolja a Mohács térségében a pleisztocén végén feléledő erős mozgást. Ebben az időszakban mosta alá a folyó azt a lösszel igen erősen megemelt felszínt, amely tulajdonképpen a Geresdi-tönk hegylábfelszíneként értelmezhető. Ez alatt a magas fal alatt azonban a würm végi Il/a terasz hiányzik. Ez a morfológiai helyzet igazolja a würm végi erőteljes alámosást, amely nyilvánvalóan szerkezeti mozgások hatására történt. ERDÉLYI M. (1955) vizsgálata szerint a Duna Baja térségi völgyében az ópleisztocén kori nem dunai kavicsok, a felette fekvő fiatalabb rétegekkel együtt, ismételten elmozdultak. Ezek a mozgások, amelyek, mint korábban említettük, már az ópleisztocénban elkezdődtek, a Mohácsi-szigeti triász-rög mozgásával kapcsolatosak. Végsősoron megállapítható, hogy a Geresdi-tönk D-i előterében ÉK —DNy csapású mezozoós rög K-i szerkezeti vonalának, illetve határának egy kialakulásperiódusa játszódott le az újpleisztocénban. Ez a folyamat természetesen, mint a korábbiakban már vázoltuk, a miocén óta szakaszosan folyamatban van. A Duna ebben az időszakban húzódott K-re, a mai folyásirányának tágabb térségébe (BULLA B. 1964), és ekkor kezdte a morfológiailag élesen kirajzolódó É—D-i süllyedést feltölteni Solt és Baja között. A Délbaranyai-dombság domborzati kialakulásának is döntő időszaka a würm. Mint már korábban említettük, a Mecsek és a Villányi-hegység közötti dombság Délkelet-Dunántúl más pannon felszínétől alapvetően megkülönböztető morfológiai jellegzetessége a széles völgyközi platók jelenléte, amelyek alig észrevehetően D-felé lejtenek. Ez a morfológiai tény maga is igazolja a rendkívül fiatal megemelkedést.