Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)

II. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL FELSZÍNFEJLŐDÉSE (Lovász György)

Felső-perm A lepusztulási folyamat lelassult, a képződmény jellege ismét az alsópermhez hasonlítható. Ebben a szakaszban nem annyira a szerkezeti mozgások lezárulása, hanem inkább irányváltozásuk a jellemző. Ekkor keletkezik Délkelet-Dunántúl jellemző több száz méter vastag vörös homokkő rétege, amely közép- és alsószakasz jellegű folyóvízi üledék (BARABÁS A. 1956). A felsőbb szintben beszürkül és tavi jellegűvé válik, jelezvén, hogy a területben a nagyarányú denudáció erősen csökkent. A jelenleg ismert délkelet-dunántúl felsőpermi területek hegylábi területként értelmezhetők, ahol a szomszédos magasabb felszínek felől lehordott anyag részben felhalmozódott. Ennek a területnek hozzávetőleges nagyságáról nem tudunk még képet alkotni a megfelelő számú felsőpermet feltáró fúrásadat hiányában. A tengerpart közelségét a Mecsek-hegységben megismert felső-permi gipsz is igazolja. Ez a képződmény egyben bizonyítja, hogy a klíma ekkor már meleg-száraz volt a korábbi meleg-nedvessel szemben. Éppen ezért nyilvánvalóan nem tarthatjuk mi sem bizonyító jellegűnek a kor üledékeiben található Ullmannites kovásodott és görgetett fenyőmaradványokat. Kovásodott jellegük idősebb korukat támogatja. A gipsz-réteg jelenléte a meleg-nedves klímát kizárja. Ezért helyes ezeket a növényi maradványokat másodlagosaknak, átmosottaknak ítélni (VADÁSZ E. 1960). Némi fogalmat alkothatunk a Bouguer gravitációs anomália térkép adatai tükrében (BENDEFY L. 1965), amely szerint Délkelet-Dunántúl térségében a MecsekVillányi-hegységtől nyugatra É —D irányú domborzati vályú volt és helyezkedett el, ettől Ny-ÉNy-ra, illetve keletre nagyobb sűrűségű, tehát vulkanikus kőzetekből álló, általában magasabb térszín volt (10. ábra). A legújabb vizsgálatok tükrében a következőkben vázolható a permidőszaki ősföldrajzi kép. Ebben az időben egy elég nagykiterjedésű gránit térszín a nyugati Mecsek és a Villányi-hegység között. A mélyfúrások adatai szerint ezt a magot északi és keleti irányból az alsó- és felső-perm övezi. Ez a felszín, a permben már pusztuló térség, mert — mint említettük — kőzetanyaga és a kvarcporfir a középső perm üledékben már megtalálható. Az is valószínű a mai adataink alapján, hogy ez a mag DNy—Ny—ÉNy-i irányban kiterjedtebb, mint ahogy azt KASSAI MIKLÓS térképe mutatja. A permi kőzetek ugyanis nyugat és észak felől nem övezik a gránitot, a fedő itt az idősebb felső-karbon. Itt perm tehát nincs, feltehetően nem is volt. Ennek a szűkebb térségnek jelenleg ismert rétegsorrendje alapján valószínűnek látszik, hogy a gránitjelszín a permkori Saali orogén fázis hatására ÉN — DK-i szerkezeti vonalon megosztódott. A vonaltól délnyugatra eső terület kissé megsüllyedt és így a felsőkarbon, — amely valószínűleg elborította az egész gránitfelszínt — ezen a részen már nem pusztult el. A felsőkarbon ebben a térségben 1200 m vastagságúnak ítélhető (KASSAI M. 1971), ami arra enged következtetni, hogy ez a képződmény az egész gránitfelszínt elborította. Ez a denudációs felszín valószínűleg nyugat felé is folytatódott a Rinya-lapály nyugati pereméig (MAROSI S. 1970). Belső-Somogy területén nem ismerünk perm rétegeket és ezért valószínűsíthető, hogy nem is képződtek. Ezek szerint lehordási terület volt, szárazföldi akkumuláció nélkül. Ugyanakkor a mai Nyugati-Mecsek térségében már a perm elejétől kicsiny medence keletkezett és ennek a süllyedéknek hatására a délnyugat és északnyugat felől