Válogatott dokumentumok a baranyai-pécsi munkásmozgalom történetéhez. III. 1929-1944 - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1972)
DOKUMENTUMOK - III. A Baranya megyei és pécsi munkásmozgalom a II. világháború idején, 1939—1944.
hoz, hogy tegyenek lépéseket a minisztériumban a munkabérek felemelése tárgyában, mert a 15%-os béremeléssel szemben 150—200%-os drágaság van. Végül Tolnai külpolitikai tájékoztatót adott. Kijelentette, hogy csak a megfigyelései alapján tudja tájékoztatni az elvtársait, mert a Silabuszok készítését megszüntették. Szerinte a német offenzíva már két hete megállt, a németek egy helyben topognak. Belátták, hogy hiába vetették minden erejüket latba, nem tudták az oroszok ellenállását összetörni, pedig az oroszok csak most kezdik tartalékaikat harcba vetni. Ezzel szemben Anglia helyzete napról-napra szilárdabb lesz, mindennap jobban érzi Amerika segítségét. A tengely körül egyre jobban szorul a hurok, most Bulgáriát akarták bevonni az oroszok elleni háborúba, de Bulgária hallani sem akar róla. Irak és Szíria elfoglalásával délkelet felől is bekerítették a tengelyt, Japán pedig, csak zsarolja. Most Indokínát szállta meg és Hollandiára pályázik, csak ezek megszállása után lesz hajlandó Amerikának hadat üzenni. Mind jobban kibontakozik az angol-amerikai fölény és már megpecsételte a háború sorsát. Pécs, 1941. évi július hó 28-án. A kapitányság vezetője: Török Lajos főkapitányhelyettes (Tisztázat.) Pl Arch. BM. VII. res. 1941—7—5205. E jelentést megelőzően július 20-án a rendőrkapitány arról küldött tájékoztatást a belügyminiszternek, hogy a pécsi kommunista munkások lakásán foganatosított házkutatás és több kommunisa munkás internálása a pécsi szociáldemokrata pártban nagy megdöbbenést és elkeseredést váltott ki. A helyi csoportok minden szakmában beszüntették i működésüket és csak hivatalos ügyfél órákat tartanak. Uo. 205. 1941. szeptember 30 A pécsi rendőrkapitányság politikai előadójának helyzetjelentése a főkapitányhelyetteshez a szociáldemokrata és kommunista szervezkedésről A jelentés első részében az általános politikai helyzetről, ezt követően terjedelmes beszámolót közöl a nyilas szervezkedésről. Szociáldemokrata párt. A német és a szovjet háború kitörését az egész ország munkássága megdöbbenéssel fogadta. A munkásság véleménye szerint a két fél harcában két világnézet küzd egymással, ezért a háború kimenetele kétséges, sőt a háború aránya a legnagyobb mértékben csak most kezd kibontakozni. A Szovjet hadbalépését követő napon 1941.