A népi demokrácia kezdeti időszakának dokumentumai Baranyában - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1971)

ELŐSZÓ HELYETT. Írta: Dr. Boros István

rádió korábbi tanácsainak és útmutatásainak nyomán is — tisztában voltunk teendőinkkel és feladataink megoldásának elvi kérdéseivel. A nehézségek nem az elvekben, hanem az objektív anyagi adottságokban voltak, és ezeket senki más, mint a helyi viszonyokkal legjobban tisztában levő helybeli, tehát pécsi és baranyai dolgozók oldhatták meg csak. A Moszkvából érkezett elvtársak közül egyedül Vas Zoltán járt lent néhányszor ezekben az időkben Pécsett, aki mint Pécs város képviselője is — amennyire ezernyi elfoglaltsága engedte — elvtársi és baráti kapcsolatokat tartott velünk. Különösen a párt szervezési vonalán és taktikai kérdések megoldásában volt hasznos útmutatásaival segítségünkre. Közvetlensége, dinamikus egyénisége nemcsak lelkesített, de sok hívet is szerzett abban az időben pártunknak. A Pécsre ezekben az időkben is többször lejárt instruktorok közül néhány komoly, érettebb és tapasztaltabb elvtárs, különösen Gáspár Sándor megjelenése keltett bizalmat és tett a szervezkedő pártnak hasznos szolgálatokat. A moszkvai elvtársak közül, a már említett Vas Zoltánon kívül, Budapest felszabadulása után Farkas Mihály jelent meg több ízben Pécsett — első alkalommal 1945 márciusában — sőt a későbbiek folyamán képviselőnek is itt jelöltette magát. Megjelenése azonban, akárcsak a legtöbb ifjúsági instruktoré, inkább negatívumokat érlelt, mint pozitív eredményeket. Azok a hibák, amelyek egyre fokozódva szomorú és nemkívánatos eredményekkel jártak, csírájukban az ő „pártépítő" munkájában már itt is kiütköztek, és a tömegekre egyáltalán nem voltak vonzó hatással. Huszonöt év távlatából visszatekintve, a közben lejátszódó, városunk és vármegyénk sorsának alakulása szempontjából történelmi jelentőségű események által is igazoltan, s a tapasztalatokból is leszűrve és megerősítve, csak az állapítható meg tehát, hogy az a történelemformáló emberanyag, amely sorsának irányítását Pécsett és Baranyában is kezébe vette, kevés kivétellel a kommunista pártban is arra hivatottakból állott. Az értetlenség, türelmetlenség nálunk is okoztak bajokat s nem egyszer hátráltatták a munkát, de emberanyagunk ill. párttagságunk zöme a szovjet katonai parancsnokságok már említett képviselőinek támogatásával mégis helyes úton tudott járni, s a pártközponttól és a kormánytól is jó darabig elszigetelten, a további fejlődés útját — amint az a következőkből még inkább kiderül — általában jól, lényegbevágó botladozások nélkül alapozta meg. III. Miként fogtunk hozzá ily személyi adottságok, ilyen káderek és szovjet kapcsolatok mellett, az úgyszólván minden vonatkozásban megállt élet elindításához, a megdermedt állami és közösségi funkciók élesztgetéséhez? Miként kezdtük meg az új honfoglalást, egy több mint ezeréves történelmi korszak záróaktusa és egy újabb korszak nyitányaként? Az országos viszonylatban érvényes „normá"-tól e tekintetben is eltértünk némiképp. Abban megegyeztünk vele, hogy első lépésként, miután az elvi alap a koalíciós kormánypolitika célkitűzései és módszerei kérdésében elfogadottnak volt tekinthető, és más megoldás — egyelőre legalábbis — szóba sem jöhetett, mind-