A népi demokrácia kezdeti időszakának dokumentumai Baranyában - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1971)

ELŐSZÓ HELYETT. Írta: Dr. Boros István

a közlekedési eszközök hiánya tartott vissza a megjelenéstől. Szerző lett a párt első titkára, és az maradt 1945. január végéig, Pécs város és Baranya vármegye főispáni székébe történő beiktatásáig. Munkáját a színre lépő első garnitúra, a régi törzsgárda valamennyi tagja: Babella Károlyné, Béki Júlia, Berky Fülöp, B. Nagy Gusztáv, Czenzer József, Csizmadia János, Dér József, Dér Mihály, Dobszai István, Gergely Lajos, Hámori András, Hódossy István, Horváth János, Izsáki Imre, Jámbor Károly, Kelemen Károly, Koller János és Jánosné, Koller József, Kő Kálmán, Krancz Pál, Lakatos József, Laki István, Lefkovics Ernő, Mohó Lajos, Molnár Imre, Novákovics Jenő, Prasznik Irén, Perecz József, Rajkovics Ede, Rumszauer József, Sziebl Dániel, Szűcs József, Tarcsafalvy Árpád, Tárja Béla, Venczel Géza, Wollah Jenő, majd az emigrációból visszatért Abelovszky József és Józsefné, Hajdú Gyula és a Budapestről Pécsre települt Tömpe István támogatták, részben mint tisztségviselők vagy mint aktivisták, részben pedig mint egyes intézmények, vállalatok felelős dolgozói. Külön városi és megyei pártbizottság abban az időben még nem volt; ez csak később, a pártközponttal való kapcsolatok felvétele után létesült. A tagfelvételek iránti érdeklődés már kezdetben oly mértékű volt, hogy a belépési nyilatkozatok elbírálására külön bizottságot kellett felállítanunk, mert nyilvánvaló volt, hogy válogatás nélkül minden jelentkezőt nem vehettünk fel. De annak ellenére, hogy kezdetben különösen megrostáltuk a jelentkezőket, soraink állandóan bővültek — közben az emigráltak egyrésze is visszatért — s ha bőven nem is, volt mégis annyi pécsi és baranyai kommunistánk, hogy a Függetlenségi Front pártjai között megállapított arányos felosztásnak megfelelően oda mindig jutott, ahova kommunistát állíthattunk. Szép számmal voltak jelentkezők munkásokon és kisiparosokon kívül mindjárt kezdetben az értelmiség, sőt az akadémikus szintű értelmiség köréből is, mint Lissák Kálmán, az élettan tanára a pécsi egyetem orvostudományi karán, Kocsis Mihály büntetőjogász, Szabó Pál Zoltán geográfus-geológus, Kardos Tibor irodalomtörténész, egyetemi magántanárok (csak a kezdeti státus). Ha nem is valamennyien voltak — az említett kategóriákat együttvéve — képzett marxisták, a munkásság és az önálló iparosok tekintélyes része is, a munkásmozgalom régi harcosaiként nemcsak tapasztalatokkal rendelkeztek, de ideológiailag is eléggé tájékozottak voltak; az értelmiségiek pedig már korábban, vagy a filozófiai vagy a természettudományos materializmus talaján állva, nemcsak hittek a társadalmi élet tudományos szabályozásának lehetőségében és szükségszerűségében, de azt — amint és ahol lehetőség volt rá — hirdetni is merték. S azonkívül Pécsett és Baranyában világszemléletének kialakításában úgy a munkásság, mint az értelmiség olyan tanulságos történelmi tapasztalatokra is támaszkodhatott, mint a Szabad Tanítás 1907-ben Pécsett tartott kongresszusának heves vitáira, a kiuzsorázott bányászság sorozatos, egy ízben csendőrsortüzes sztrájkjaira, az első világháború céltalan öldökléseibe belefáradt póttartalékosok 1918-as pünkösdi véres lázadására, a monarchia összeomlását követően Pécsett és Baranyában 1921 augusztusáig tartó demokratikus rendszerű közigazgatására, és a tiszavirág életű, de politikai és társadalmi vonatkozásban mégis a tömegek akaratát és felfogását szimbolizáló Baranya—Bajai Köztársaságra! Budapestet kivéve, aligha van az országnak még egy olyan városa, illetve területe, mely az ipari munkásmozgalomnak annyira „viharsarka" lenne, mint Pécs. A szovjet hadsereg győzelmeivel megteremtett lehetőséggel élve, ily adottságok mellett, önállóan is — egyedül a katonai parancsnokságok részéről kibocsájtott hivatalos rendelkezések szelleméhez ragaszkodva, és részben a Petőfi-