Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1989. (Pécs, 1989)

Társadalom- és politikatörténeti tanulmányok és források Baranya Xlll-XX. századi történetéből - ÓDOR IMRE: Baranya megye és a napóleoni háborúk kori nemesi felkelések

útján, valamint önkéntesekkel biztosították. A felkelések során egyébként is, minden látszólagos önkéntesség ellenére, a megyék részéről kezdettől fogva tulajdonképpen nem is megajánlásról, hanem felülről jövő, eleve pontosan meghatározott létszámkivetésekről volt szó. E gyakorlat Baranyában is világosan kivehető, tükrözte egyúttal a hadszervezési forma válságát is, hiszen a nemesség saját „intézményében" már csak elvétve képviseltette magát. Az olaszországi sorozatos vereségek, s a már Bécset fenyegető francia előrenyomulás késztették arra I. Ferencet, hogy 1797. április 8-án fegyverbe szólítsa a magyar nemességet. Baranya megye a királyi felhívásról április 13-án szerzett tudomást; a nemesi felkelés ügyével érdemben először az április 22-i közgyűlés foglalkozott. Ekkor tárgyalták a királyi leiratot, s a dunántúli kerület parancsnokává kinevezett Esterházy Miklós herceg „Instruction". Megvitatták a felkelési kötelezettség és a hozzájárulás elveit, illetve feltételeit, továbbá egy — az alispán vezette — öttagú állandó bizottságot választottak, felhatalmazva azt a szükséges intézkedések megtételére.

24 (Ilyen bizottságot küldtek ki a későbbi felkelések alkalmával is, mivel a közgyűlést hosszabb ideig együtt tartani nem lehetett.) 1797-ben az inszurrekció a gyakorlatban azt jelentette, hogy a nemesség személyes hadba szállás helyett inkább bizonyos számú zsoldoskatona kiállítását vállalta. Voltaképpen ez a nemesség önkéntes adózását jelentette, ezáltal nem az államkincstárnak fizetett, hanem közvetlenül a katonaállítást finanszírozta. Baranyában például a személy szerinti katonáskodást mindössze 23 nemes vállalta, akiknek természetesen tiszti rang járt.

25 A nemesség többsége a hadba szállás helyett a földbirtok nagyságával arányban, meghatározott kulcs („sinormérték") alapján - itt 20 telek után 1 lovast vagy 2 gyalogost - állított ki zsoldos katonaságot. Mivel azonban a fegyverfoghatók számát a megyére eső újonclétszám (1264 fő) meglehetősen leapasztotta, a földesurak kénytelenek voltak jelentős ígéretekhez folyamodni a felkelők toborzásánál. A jelentkezők családjainak két évi robotmentességet ígértek, a leendő inszurgenseket pedig azzal kecsegtették, hogy aki önként jelentkezik, azt leszerelése után végleg mentesítik a katonáskodástól. (Mivel a katonai szolgálat akkor 12 évig tartott, az ígéret erősen csábította a jelentkezőket.) A diákoknak, mesterlegényeknek ugyanakkor pénzt, lovat, felszerelést ígértek. így aztán viszonylag rövid időn belül sikerült is a megyére kirótt inszurgens létszámot betölteni. A 425 főnyi baranyai lovasság élére Dőry Ignác került, a két lovasosztályt pedig Bésán Mihály, illetve Sey László vezette.

26 A csapatot a nádor, mint főparancsnok Tolna, Győr, Mosón, Veszprém és Somogy kontingenseivel együtt a Dunántúli Kerület 2. nemesi felkelő lovasdandárába osztotta be, amely Esterházy János gróf vezénylete alatt állt.

27 Az egyenruha, felszerelés, fegyverek és a lovak beszerzése olyan sok időt vett igénybe, hogy a baranyai lovasság csak közel három hónappal az 1797. április 18-án megkötött fegyverszüneti megállapodás után, július 7-én indulhatott útnak — Szentlőrinc-Sziget-Babocsa-Szepetnek-Karmacs útvonalon — a központi gyü24 BML Kgy.jkv. 1797. április 13-i közgyűlés. 25 A személyesen felkelők névsorát közli Németh Béla: Baranya Szent-Istvántól a jelen korig. In: Várady Ferenc: Baranya múltja és jelenje. Pécs, 1897. II. k. 630. 26 BML Kgy.jkv. 1797. 227. p. 27 A felkelők beosztására lásd Gömöry Gusztáv: A magyar nemesi fölkelések (1797 és 1800-1801). HK, 1888. 52.