Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1989. (Pécs, 1989)

Társadalom- és politikatörténeti tanulmányok és források Baranya Xlll-XX. századi történetéből - KISS Z. GÉZA: Úriszéki adalékok a vajszlói uradalom jobbágyainak mindennapjaihoz

Iparűzők Talán ennél is ismeretlenebb a telkesek és a céhes ipar kapcsolódása. Magunk is írtunk a mezővárosi fejlődés első bizonyítékaként telket, házat venni szándékozó, addig zsellérházban élt, jórészt idegen nevű iparosokról,

70 de a mélyebb kutatásnál tudomást szereztünk arról is, hogy a telkes családok egy része sem idegenkedett attól, hogy (rendszerint egy) gyermekét iparosnak nevelje. Már 1811-ben arról értesíti az uradalmat ifj. Tóth András szűrszabó mester, hogy a szakmát ,,betsületes Mestereknél" megtanulta, a mellékelt öt céhlevél bizonysága szerint vándorlását befejezte, sőt ,,a Siklós Mező Városában lévő betsületes Szabó Céh Társaságba" magát felvetette. A történet további részéről azután kiderül, hogy a hazatérni szándékozó fiatalember a bátyja nevén szereplő ,.fél urbariális sessioban lakozik" majd, ezért házhelyre s egyéb fundusra szüksége nincs, csak az atyai házba való beköltözés engedélyezését és minden szükséges esetben, mint „örökös Hazafiú", az uradalom „Úri védelmét és Pártfogását" kéri.

71 Tudunk Hidvégről olyan esetet is, amikor az öregebbik fiút (if/. Petkó Jánost) taníttatták ki kovácsmesterségre, s mikor hazajött, műhelyt csináltattak, szerszámot vásároltak neki, sőt a gazdaságot is rábízták, ö előbb az apjának sok jószágát „elpazérlotta", azután öregségében elvált az apjától és nem akarta őt tartani, a fiatalabb testvérrel meg véghetetlen pörlekedésben állott. A kár, amit a közös gazdaságnak okozott, az édesapa beadványa szerint meghaladta az 1600 forintot.

72 özvegy Tóth Sámuelné kérvényéből az is kiderül, hogy milyen céllal neveltek egy-egy gyermeket iparosnak. Az 1816-ban kelt irat szerint a derék özvegy nagyobb fiát, Sámuelt, a hagyományoknak megfelelően kiházasította, és úgy képzelte, hogy mint telkes polgár ő lesz majd a gyámola. János nevű kisebb fiát azonban kovács mesterségre taníttatta, arra gondolva, hogy majd jobban boldogulnak az ő holta után „egyesült erejekkel". Egy darabig pompásan bevált az anya elgondolása, mert amikor hazajött a kisebbik fiú, akkor „mesterségbeli jövedelmeiből" a földeket megtrágyáztatta, a bokros réteket kiirtatta megközelítően 80 napi munkával. Az anya számára természetes volt, hogy amikor eljött az ideje, a közös kassza terhére ezt a fiát is kiházasította, illendően felruházta. Dehogy gondolta, hogy az a suba lesz a későbbi bajok forrása, amelyet (szűr helyett) mesterember fiának vásárolt. Az extrának tartott vásárlás után a nagyobbik fiú hozzányúlt a rábízott közös kaszához, azután - talán a kisebbségi érzet hatása alatt - inni kezdett és mindenféle garázdaságot követett el otthonában. Felbontotta a közös háztartás szimbólumát jelentő asztalközösséget, nem ette meg a háztartást vezető anya főztjét, az asztalra tett ételt „tálastul az asztalhoz vágta", hogy abból senki ne ehessen, máskor meg a konyhában zúzta össze a közös ételek főzésére szolgáló „Bográtsot". A közös asztalt megteríteni nem engedte, édesanyját pedig az oldalszobába „kiigazította". A hosszadalmas történetnek az a tanulsága, hogy családi keretekben is zajlott az új és régi konfrontálódása, s a régi szemlélet néha igen keményen ellenállt. Az idősebbik Tóth fiú további életútját nem ismerjük, de az 1831-ben kelt hagyatéki leltáron ifj. Tóth János néven szereplő öccse, akár a földművelésről az ipari tevékenységre való áttérés pozitív példája is lehetne. Ez a kovácsmester ősi 70 Kiss Géza, BHi 1980. 229. 71 BML PAK VU. 50/1811. 72 BML PAK VU. Úriszéki ir. 12/1824.