Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1989. (Pécs, 1989)

Tanulmányok Baranya mezőgazdasági és ipari fejlődésének történetéhez - IFJ. SZITA LÁSZLÓ: A juhtenyésztés a Délkelet-Dunántúlon a két világháború közötti időszakban

Fajtaösszetétel Baranya megyében a két háború közötti időszakban Mint eddigi elemzéseinkből látható a juhászat, mint ágazat, jelentősége Baranya vármegyében lényegesen kisebb, mint a Somogy vármegyei mezőgazdaságon belül. Számarányaiban annak felét sem tette ki a legkedvezőbb esztendőkben sem. A fejlődés hullámzása, általános fejlődési jelenségei természetesen ugyanazok, mint bárhol a Dunántúlon. A juhászatra ható generális gazdasági tényezők, pénzügyi hatások, állatpiacon jelentkező országos jelenségek stb.; megközelítőleg azonosak voltak. A juhászat egy nagy régiónak, Magyarországnak a keretében ható törvényszerűségnek volt közvetlen a hatása alatt. Ezen túl természetesen hatott rá a nemzetközi piac. Mi e dolgozatban azonban azokat a sajátosságokat vizsgálhatjuk csak, amelyek közvetlen jelentkeztek egy kisebb régióban, mint amilyen Délkelet-Dunántúl volt. Mint Somogy megyei fejezetünkben is kimutattuk, a legelő a juhászaiban is egyik döntő objektív tényezőnek számított, amely befolyásolta az állomány alakulását. A gyapjú és a hús kinyerése volt a nagybirtokokon tartott állománynál is a cél. A kisbirtokon hasonlóképpen. Azonban az egyik a kereskedelembe való bevitelre törekedett, a másik saját gazdaságában, főleg önellátásra törekedve, használta fel az állatállományt. így végeredményben egyik fél számára sem lett volna mindegy, hogy milyen fajtákat tenyészt. Mégis megszabta a „tenyészirányt", hogy milyen mennyiségű tőke állt rendelkezésre, milyen mennyiségben tudott vérfrissítésre apaállatot beszerezni, milyen minőségű legelőket használhatott, mennyi tőke állt rendelkezésre ezeknek a feljavítására? A helyi piacon milyen igények jelentkeztek? Az országos piacon mutatkozott-e a kisrégió állatpiaca iránt érdeklődés? Míg ez Somogyban némileg pozitív, Baranyában egyértelműen negatív az egész korszakon át. Ennek ellenére összegyűjtöttük a legkülönbözőbb forrásokból a baranyai fajtaösszetétel adatait. Már az 1922. évi első baranyai felügyelői jelentés azt hangsúlyozta, hogy a fajta felfrissítése a legdöntőbb fejlesztési feladat, ezért a jövőben, ennek érdekében igyekszik minden eszközzel segíteni a nagybirtokon és a kisüzemben tenyésztett állományban. 1924-ben a fajta- és tenyésztésfrissítés problémáját vizsgálva úgy tűnik, hogy a vármegye sertés-, baromfi-, lótenyésztés ágazatban ugyancsak e gondok jelentették a felügyelőség számára a legnagyobb feladatokat. A hároméves megszállás alatt egyetlen fajtanemesítési, felfrissítési intézkedés sem történt. A juhászati ágazatban a vármegyében kiforrott tenyészirány nem volt és ilyen 1921 után sem alakult ki. Leginkább a racka volt elterjedve. A felügyelőség egy nemesebb fajtával kívánta volna lecserélni, erre már 1925-ben lépéseket tett a kormánynál, a vármegye vezetőségénél. A következő évek iratainak a fajtatenyésztésre vonatkozó utalásai azonban azt bizonyítják, hogy igen kevés eredménnyel. A tenyészirány maradt a racka, merinói, cigálya keverék. Nemcsak a felügyelőség, hanem a vármegye gazdasági bizottsága is sürgősnek látta a keverékállomány felváltását egy nemesebb fajtával, de az is előrelépés lenne, ha egy nemesebb fajtával jól megtervezett vérfrissítést hajtanának végre. A vármegyei mezőgazdasági és az Alsó-Dunántúli Mezőgazdasági Kamara állattenyésztési szakosztálya azonban a fajtaváltoztatást, egy új fajtának beállítását nem javasolta. Szerintük — véleményünk szerint is - nem voltak meg ennek az objektív feltételei, amelyet következő fejezetünkben, a legelők vizsgálatánál igyekszünk bizonyítani. A kamara illetékes szakosztályának szakvéleménye szerint a juhval foglalkozó lakosság a finomgyapjú feldolgozására nincs berendezkedve, arra nincs meg a szakértelme és eszközállománya sem.