Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1989. (Pécs, 1989)

Tanulmányok Baranya mezőgazdasági és ipari fejlődésének történetéhez - KIRÁLY ISTVÁN: A szarvasmarha-tenyésztés fejlődése Baranya megyében 1848 és 1944 között

könyvészeti kutatással lehet feltárni, amely konkrét földrajzi területre, konkrét történeti időszakra és pontosan körülhatárolható társadalmi-gazdasági formációra vonatkozik. Ezért az állattenyésztés történetének kutatásában teljesen szakítani kell az eddigi gyakorlattal. Az állattenyésztéssel kapcsolatos történeti jelenségeket és folyamatokat a maguk egyediségében, de ugyanakkor társadalmi totalitásukban kell láttatnunk. Ha ez elmarad, a történetírás nem tarthat igényt a gazdaságpolitikai modellezés és tervezés figyelmére. De nem kevésbé csak ezen az úton valósulhat meg az anyagi és a szellemi kultúra szoros egysége, valamint a haladás inspiratív erejévé csak így válhat. Dolgozatom Baranya megye szarvasmarha-tenyésztését 1848 és 1944 között tekinti át, amely hazánkban a kapitalista formáció történeti időszaka. Vajon ebben a százéves időszakban nőtt-e, avagy csökkent-e a szarvasmarha-tenyésztés történeti jelentősége?

2 Van-e egyetlen olyan jellemző, amely erre a kérdésre kielégítő választ képes adni? A szarvasmarha-állomány Baranya megyei létszámának történeti hullámzása, illetve a hullámzásból adódó fő tendencia képes erre választ adni. A területre vonatkoztatott állatlétszám — statisztika nyelvén az állatsűrűség — nem csak a szarvasmarha-tenyésztés történeti, de gazdasági jelentőségét az idő függvényében azért képes jól visszatükrözni, mert hazánkban 1848 és 1944 között a népesség növekedésében távolról sem állott elő oly nagyfokú gyarapodás, mint a szarvasmarha-állományban. (Most nem érintem a tőkés időszak szarvasmarha-tenyésztésének azt az el nem hanyagolható jellemzőjét, hogy az állomány hasznosításában 1848 után sokkal intenzívebb tartási és tenyésztési módozatokkal találkozunk, mint 1848 előtt.) Ne gondolja az olvasó, hogy valami eredendően újat fedeztem fel azzal, hogy a figyelem homlokterébe állítom a szarvasmarha-sűrűséget. Régi állattenyésztői gyakorlat volt, hogy a pásztorok ősszel és tavasszal a legelők kizöldellése előtt, illetve a tél beállta előtt összeszámlálták az állatállományt, másrészt régi gazdaságpolitikai gyakorlat hívta életre a megyei és az országos tavaszi állatszámlálásokat. Sőt azt lehet mondani, hogy Magyarországon a törökök kiűzése óta úgy a megyék, mint az állam, egészen különböző időpontokban összeíratták az állatállományt. Csakhogy ezek az 1848 előtti összeírások nem tükrözik vissza a tényleges történeti valóságot, mert a szarvasmarha adóalap volt, és az egykori jobbágy maga mögött tudva adóeltagadási gyakorlatát, mindezt olyan művészi tökélyre emelte, hogy ezek az összeírások teljesen használhatatlanok. Jó példa erre az 1828-as regnicolaris összeírás és az 1850-es szarvasmarha-összeírás egybevetése. Ha elfogadnánk az 1828-as összeírást valósnak, akkor az 1850-ig eltelt 22 év a szarvasmarha-tenyésztésben a világtörténelem leglátványosabb fejlődését hozta volna, és ezt kellett volna az egyéb történeti forrásoknak is említeniök. A szarvasmarha letagadásában a jobbágynak bizonyos mértékig cinkosa volt a földbirtokos, ha állami vagy megyei összeírás történt. Ez a helyzet az összeírásoknál 1848 után megváltozott, bár a parasztság bizalmatlansága még megmaradt az első összeírásoknál (1850, 1857, 1870). A kortársak sokat beszéltek arról, hogy az említett első összeírásoknál nagyobb volt az állomány, mégis azt kell mondani, hogy ez téveszme volt, mert az 1857-es állatszám2 Azt hiszem, hogy nem kell különösebben felhívnom az olvasó figyelmét arra, hogy a szarvasmarhát tartó, tenyésztő ember mindig a paraszt volt. Azt sem kell különösebben hangsúlyozni, hogy a dolgozat történeti időszakában a mezőgazdasági termelésnek kiemelt jelentősége volt a nemzeti jövedelem termelésében. Igy aztán a nép, a nemzet történetének integráns része a szarvasmarha-tenyésztés. 290 y