Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1987/1988. (Pécs, 1988)

FORRÁSKOZLEMÉNYEK ÉS TANULMÁNYOK A NEMZETISÉGI KÉRDÉSRŐL A 19-20. SZÁZADBAN - Solymár Imre—Szőts Zoltán: Források a bukovinai székelyek történetének tanulmányozásához (II. rész)

választás „titkait". Minden ötvenezer ember választ egy követet meg volt parancsolva, se pap, se mester, se birtokos, se tanult ember. . ." nem lehet, hanem olyasvalaki legyen, akiben „bíznak". Még akkor is, ha írástudatlan. A mi bukovinai magyarunk, Makrai beszélt lengyelül, szlovákul, románul és németül is. Po^ litikai tájékozottsága azonban - úgy tűnik - nem terjedt túl Bukovina határain. Jellemző, hogy feltétlen bizalommal van az uralkodóház iránt. Elmondja, hogy csak addig maradnak, amíg az uralkodót, vagy a homo regius János főherceget megkeresik, közlik vele, hogy itt vannak, megérkeztek, megtudakolják, miért hívatták őket, s az uralkodó kérését teljesítik.

28 Pukolai próbálja felnyitni a szemét. A szláv többséggel szemben a radikális német követek támogatására hívja fel a figyelmét. Tájékozódásul magyar lapokat ajánl neki. Amint a bukovinai magyar képviselő szavaiból kiderül: a bukovinai magyarság az Erdélyhez való csatlakozást óhajtotta. Ám mivel Erdély és Magyarország uniója megvalósult, ezek után a Bukovina koronatartománnyá nyilvánítását követelő Hurmuzakit támogatták.9 Ez a román bojárság és a bukovinai magyar gazdagparasztivállalkozói réteg egymásrautaltságát, azonos érdekeit jelenti. A cikk reflektál a bukovinai magyarság egyik súlyos sérelmére, arra, hogy a kamarai birtokok jobbágyai lettek, s a birtokok bérlői, bojárai szipolyozzák a népet. Az állandó perlekedés arra késztette őket, hogy végül a császár elé vigyék peres ügyüket. Wolanszky lengyel adóbérlő és Makrai Péter nagy pere Wolanszky öngyilkosságával végződött.

30 Makrai „falu esze" típusú ember, aki tekintélyét minden bizonnyal gazdagságának, nyelvismeretének, tájékozottságának köszönhette. Olyan ember, aki bátran mer cselekedni saját maga és népe igazáért. A „Népelem" cikkírója tévesen adja meg magyarjaink számát, s egyébként sincs teljesen tisztában a helyzetükkel. Mégis eljut a következtetésig: „meg kell ismerni sorsukat", s felveti egy diplomáciailag megalapozott lakosságcsere lehetőségét. üzenet a forradalmi Magyarországhoz Pukolai 1848. augusztus 10-i cikkének aktualitását a bukovinai magyaroknak a magyar népképviseleti országgyűléshez intézett kérvénye, illetve a július végénaugusztus elején tárgyalt és elfogadott ún. „Kincstári javakon eszközlendő telepítések" törvényjavaslat adta.

31 A kérvényt Bíró Mózes, Andrásfalva református lelkésze fogalmazta meg. A „Fönséges, Méltóságos és Tekintetes Karok és Rendek" felé kérésük az, hogy számukra alkalmas lakóhely kijelölésére bírják rá a császárt. Mi volt e kérvény sorsa? Keller jegyző felolvasta, erre Pázmándy Dénes házelnök a kérvények vizsgálatára 28 V. Ferdinánd csak 1848. augusztus 12-én tért vissza Innsbruckból. János főherceg a gyűlés megnyitása után Frankfurtba utazott, mint birodalmi herceg. A nemzetgyűlés tagjainak többsége szeptember végén elhagyta Bécset. Lásd: Gonda Imre—Niederhauser Emil, 1977. 177-178. oldal, Urbán Aladár, 1970. 165. oldal. 29 Hurmuzaki úgy él a bukovinai magyarok tudatában, mint a népek barátja, a bukovinai nemzetiségek összebékítője. Szőfs L. Géza bonyhádi (volt bukovinai, istensegítsi) adatszolgáltatótól,1974. — Hurmuzaki Eudoxiu személyére, tevékenységére nézve lásd: Waldapfel Eszter, 1962., továbbá Zieglauer Ferdinánd, 1899. 138. és köv. oldalak. 30 Nerreth Kálmán, 1943. 62. oldal. László János; 1979. 73-77. p. 31 A bukovinai székelyek beadványa: Magyar Országos Levéltár, Budapest. Archívum Regnicolare. Lad. XX. 22. Fase. 2. A. N°. 126. 126/848. számon. Lásd: a szöveggyűjteményben! Hivatkozik rá: Beér János, 1954. 393. oldal,